Címlap Rövidhírek Elhunyt Mádl ...

Elhunyt Mádl Dalma

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Életének 89. évében péntek hajnalban meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye - közölte az MTI.

Dalma asszony Némethy Dalma néven született 1932. november 9-én Pécsett, Mádl Ferenccel 1955-ben kötött házasságot. Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.

Október 22-én, pénteken a Baranya Megyei Önkormányzat Pécsett tartotta az Október 23-i forradalom és szabadságharc 65. évfordulója emlékére rendezett ünnepi műsorát, mely zárásaként néma főhajtással tisztelegtek Pécsett a résztvevők Mádl Dalma emléke előtt.

Kiemelt képünk forrása: MTI.