Címlap Rövidhírek Itt az óév ut...

Itt az óév utolsó napja!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

December 31. nem piros betűs ünnepnap, így nyitva tartanak az üzletek és hivatali ügyeket is lehet intézni.

A legnagyobb áruházláncok szilveszter napján általában 16 óráig tartanak nyitva, de lesznek olyan hipermarketek is, amelyek egészen este 6 óráig várják a vásárlókat.

Január 1-jén az üzletek zárva lesznek, január 2-án, vasárnap pedig a legtöbb helyen már a megszokott nyitvatartási rend szerint dolgoznak majd.

A NAV pécsi központi ügyfélszolgálata az év utolsó napján délig fogadja az ügyfeleket, a kormányablakoknál szintén 12 óráig van ügyfélfogadás Baranyában.

A Tüke Busz Zrt tájékoztatása szerint szilveszter éjjelén változik néhány pécsi helyi járat indulási időpontja. A változások a 2-es, a 973-as járatokat érintik, amelyek Uránvárosból indulnak, a Főpályaudvarról induló járatoknál pedig a 913-as, 932-es és 940-es buszoknál lesz változás. Az újévi tűzijátékot új helyszínről, az Árpád felüljárónál lévő felhajtóról lövik, ezért a felüljárót december 31-én 23.50 perctől mintegy fél órára lezárják. A 973-as járatok ebben az időszakban terelőútvonalon közlekednek majd. A menetrendi változásokról részletesen a Tüke Busz oldalán lehet tájékozódni.

Kiemelt képünk illusztráció.