Fantasztikus, amit ősszel a kozármislenyi srácok műveltek, van ok az örömre – bízunk benne, hogy jól sikerül a mai este!
Címlap Sport A mislenyi tu...

Nagyon jó volt a hangulat az NB II.-es fociszezont záró baranyai derbin, telt ház volt Szentlőrincen. Persze ahogy az lenni szokott, az egyik fél érezte jobban magát, ebben az esetben pedig a kozármislenyiek: a vendégek jó teljesítményt nyújtva magabiztosan győztek, és ennek köszönhetően a tabella élén telelnek!

Jó volt látni, tapasztalni, hogy már egy órával a baranyai rangadó előtt is gyülekeztek a szurkolók a szentlőrinci sporttelep környékén – ebből bizony érezni lehetett, hogy nézőcsúcs lesz ezen a meccsen. Az is volt, minden ülőhely elkelt, a vendégszektor is megtelt, és a pálya körül is végig álltak a drukkerek, igazi futballhangulat volt.

Nem csoda. Két olyan baranyai csapat találkozott ugyanis, amelyek előtt kalapot lehet emelni az eddigi teljesítményük miatt: a házigazda Szentlőrinc az ötödik, a HR-Rent Kozármisleny pedig a második helyről vágott neki ennek a meccsnek. Ez bizony nem akármi! A nagy kérdés persze az volt, hogy ezen a derbin ki lesz a jobb, kinek az akarata érvényesül.

A látottak alapján a válasz egyértelmű, ez a mérkőzés a mislenyieké volt. Már az első félidőben is jobbak voltak, több gólhelyzetet is kidolgoztak, ám a Szentlőrinc mindig megúszta – Gyurján is megoldotta a feladatait. A hazai drukkerek természetesen abban bíztak, hogy a második félidőben majd merőben más történik, ám nem így volt. Alig vágtak bele a csapatok a folytatásba, amikor máris megszerezte a vezetést a Kozármisleny, Debreceni talált a kapuba (0-1). Nagyon örültek a vendégszurkolók, akik aztán tíz perccel később ismét örömtáncba kezdhettek, Pesti révén ugyanis megduplázták előnyüket a kék-fehérek (0-2). Ezzel pedig gyakorlatilag lefőtt a kávé. A szentlőrinciek ugyan mentek előre becsülettel a folytatásban, végre voltak is helyzeteik, Novák be is talált, ám les miatt ezt a gólt azonnal érvénytelenítették. A lefújásra maradt a 0-2, és a kozármislenyi boldogság, a másik oldalon viszont láthatóan elégedetlenek, csalódottak voltak a játékosok és a drukkerek is.

Az őszi szezonnak ezzel vége, és ettől a meccstől függetlenül mindkét baranyai csapatot dicséret illeti. A Szentlőrinc a veresége ellenére maradt az ötödik helyen, 22 pontot gyűjtött újoncként, ami remek teljesítmény! A HR-Rent Kozármisleny kapcsán pedig kereshetjük a jelzőket, mert tényleg fantasztikus, amit a srácok műveltek. Jelen állás szerint ők a magyar másodosztály legjobbjai, 29 pontjukkal a tabella élén fognak telelni, ami egészen elképesztő, nagy szeretettel gratulálunk hozzá! Ha pedig így folytatják, Feleki Attila tulajdonos úr lassan vakargathatja a kobakját, mert mi lesz, ha…

Szentlőrinc–HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-0)

Labdarúgó NB II., 15. forduló. Szentlőrinc SE Sporttelep, 1200 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulman Tamás). Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Keresztes (Szekszárdi T., a szünetben), Dinnyés, Kiss-Szemán – Vingler, Poór (Medgyesi, a szünetben), Kesztyűs (Hajdú, 55.) – Helesh (Rab, 66.), Novák, Nagy R. (Bőle, 61.) Vezetőedző: Waltner Róbert. HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Vajda, Gajág, Turi – Schuszter, Horváth D., Cipf (Kiss B., 72.), Major, Debreceni (Beke, 79.) – Kirchner (Rácz, 87.), Pesti (Horváth P., 72.). Vezetőedző: Pinezits Máté.

Gólszerzők: Debreceni (47.), Pesti (56.).