Az utolsó percig harcoltak a pécsi fiúk, kihozták magukból a maximumot (Fotó: mkosz.hu)
Címlap Sport Ezért a veres...

Győzni ugyan nem tudott a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapata, de végre megmutatta, hogy van benne tartás és akarat: a Szolnok elleni hazai bajnokin nagyot harcoltak a pécsi srácok, akik annak ellenére nem kaptak ki hatalmas különbséggel, hogy csak két légiósuk tudott játszani.

Nagyon nehéz feladat várt a PVSK-Veoliára, ugyanis a tabella harmadik helyezettje, a tizenegy meccs után is mindössze két vereségnél járó Szolnok látogatott a Lauberbe. Tegyük hozzá, hogy tiszta legyen a kép: a pécsi fiúknak ugyanennyi mérkőzésből tíz fiaskójuk volt…

Nos, most már tizenegy van, de ezért nem szabad felettük pálcát törni. Két légiós, Payton és Archibald ugyanis nem léphetett pályára, így pedig vajmi kevés esély volt a hazai sikerre. Szrecsko Szekulovics együttese ennek ellenére megtett mindent a győzelemért, a srácok apait-anyait beleadtak, és a (megnyert) harmadik negyed végén még a remény is pislákolt, hiszen 63-76 volt az állás. Jó volt látni, hogy a magyar játékosok is tudnak kosarazni, többen is éltek a lehetőséggel, a sok játékperccel, s bár a győzelem végül nem jött össze, ezért a teljesítményért bizony nem kell szégyenkezni!

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a Szolnoknak! Nagyon nehéz volt az egész héten dolgozni, remélem, ha már minden játékosunk egészségesen visszatér, tudunk normális edzésmunkát végezni. Nagyon jól szálltak be a meccsbe a fiataljaink, gratulálok nekik, büszke vagyok a srácokra, küzdöttek, harcoltak. A Szolnok viszont nem véletlenül harmadik a tabellán. Köszönöm a szurkolóknak, hogy itt voltak, igaz, hogy kikaptunk, de úgy látom, ma jóval elégedettebbek voltak, mint az elmúlt időszakban. Remélem, hogy a folytatásban kiegészül a csapat, és nyerni is tudunk.

Mokánszki Máté: – Gratulálok az Olajnak, nagyon jó mérkőzést játszottunk. Úgy gondolom, hogy a harciasságunkkal ma nem volt gond. Sajnos nagyon jó napot fogtak ki dobóteljesítményben, az első félidőben hatvan százalékkal céloztak, ami aztán a meccs végére visszaesett negyvenre. Ezzel sajnos nem tudtunk mit kezdeni. Nagyon előremutató, hogy az elmúlt időszak után ilyen arcunkat tudtuk mutatni! Reméljük, hogy a sérültjeink minél hamarabb visszatérnek, mert ha ilyen csapattal így tudunk küzdeni, akkor Archie, Chris és Németh Bandi játéka sokat dobna még rajtunk. Jó úton haladunk, csak kell nagyon már az az áttörés, ami meghozza a sikert!

PVSK-Veolia–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 88-99 (22-29, 14-28, 27-19, 25-23)

Férfi kosárlabda NB I. A csoport, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. Vezette: Goda László, Frányó Péter, Kovács Nimród. PVSK-Veolia: Frank 10/3, Molnár 9/3, Plézer 6, Mokánszki 16/12, Dzseletovics 22/3. Csere: Johnson 13/6, Antóni 7/3, Radó 5/3, Harka, Ravasz, Rácz. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Jovanovics 17/9, Lewis 15/9, Pallai 9/3, Szubotics 12/6, Aimaq 23. Csere: Rudner 16/6, Krnjajski 7, Peringer. Vezetőedző: Oliver Vidin.