A HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata folytatja kiváló szereplését az NB II-ben: a Mezőkövesd otthonában is begyűjtötte a három pontot, ennek köszönhetően pedig fellépett a tabella élére! Nem kis tett!
Nagyon nehéz mérkőzés elé néztek a kozármislenyi srácok a 11. forduló nyitómeccsén, hiszen ahhoz a Mezőkövesdhez utaztak, amely az előző szezonban még az élvonalban szerepelt. Persze félteni abszolút nem kellett Pinezits Máté együttesét, amely már sokszor bizonyította, hogy a legnehezebb feladatokat is meg tudja oldani, és nem fél a saját árnyékától.
Akkor pedig különösen nincs mitől, amikor Kirchner Krisztiánnak jó napja van. A mislenyiek gólfelelőse már a 15. percben vezetést szerzett, ez pedig megadta a meccs alaphangját. A folytatásban természetesen mindent megtettek a hazaiak azért, hogy egyenlítsenek, voltak is olyan időszakok, amikor nagy nyomás alá helyezték a vendégeket, de ziccerig nem igazán jutottak – a másik oldalon azonban Cipf Dominik megduplázhatta volna csapata előnyét, de rossz megoldást választott. A mérkőzés végül 1-0-s kozármislenyi győzelemmel ért véget, ami azt jelenti, hogy a baranyai csapat immár hét forduló óta veretlen, és fellépett a tabella élére.
Pinezits Máté: – Az első huszonöt percben megvalósítottuk, amit terveztünk, szenzációs gólt szereztünk, majd utána elkezdődött egy „sakkjátszma” – először magunkkal, majd a szünet után az ellenféllel, amely ritmust váltott. Többen lázas betegséggel küzdöttek a héten, így vállalták a játékot, emiatt a hajrában úgy nézett ki, mintha emberhátrányban lennénk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, remekül vizsgázott mindenki!
Eredmény: Mezőkövesd–HR-Rent Kozármisleny 0-1 (gólszerző: Kirchner 15. perc).