Bár ízig-vérig szerb, Pécset olyannyira szereti, hogy esze ágában sem volt elmenni akkor sem, amikor nagyon jó helyre csábították – amúgy is úgy van vele, hogy szülővárosa, Újvidék innen csak jó kétszáz kilométer, három óra autóval. Ivica Mavrenski, mert róla van szó, a kezdetektől a Rátgéber Kosárlabda Akadémián dolgozik, s miután tegnap aláírta új szerződését, kijelenthetjük, hogy a tizenkettedik szezonját kezdi majd meg. Immár egy A-csoportos csapat vezetőedzőjeként.
Napra pontosan emlékszik arra, mikor csapott bele először Rátgéber László kezébe. Ha nagyon faggatnánk, talán az órát is tudná, de ennyire azért ez nem fontos. Szóval, 2012. június 10., szombat volt, a helyszín pedig nem akármi…
– A híres bezdáni Pikec csárdában voltunk, halászlevet és harcsapaprikást ettünk. Nagyon finom volt – emlékezett vissza nagy mosoly kíséretében az immár 57 esztendős kosárlabdaedző, Ivica Mavrenski, aki majdnem napra pontosan (június 13-án) tizenegy évvel később újabb szerződést írt alá.
Mindez azt jelenti, hogy az NKA Pécs felnőttférfi-csapatának az a szakember marad a vezetőedzője, aki felvitte az együttest az élvonalba, az A csoportba. Nem igazán csodálkoztunk ezen, hiszen ilyen esetben szinte „jár” a hosszabbítás, nem mellesleg Ivica Mavrenski neve olyannyira összeforrt már a pécsi akadémiával, hogy szinte el sem tudnánk képzelni nélküle. A tréner és a vele dolgozó szakmai stáb egyébként nem kis bravúrt hajtott végre azzal, hogy négy év alatt két osztályt ugrott a csapatával, s végül a legjobbak között kötött ki.
– Az első évben az élen álltunk az NB I. B Zöld csoportjában, amikor közbeszólt a Covid, félbeszakadt a bajnokság. Ennek ellenére volt egy lehetőségünk arra, hogy mégis feljebb lépjünk, amivel éltünk is. A Piros csoportban az első szezonban az volt a célunk, hogy elérjük a rájátszást, amit teljesítettünk a nyolcadik helyünkkel, a második évben ismét a playoffot céloztuk meg azzal a kiegészítéssel, hogy jussunk minél tovább, ebből lett egy bronzérem. Legutóbb pedig már kimondtuk, hogy fel szeretnénk jutni, amihez bajnoki címet kellett nyerni – és mi bajnokok lettünk!
Kevesen tudják, de ez volt a szerb szakember első bajnoki címe, aki egyébként játékosként nagyon magas színvonalat képviselt. Irányítóként 1983-ban kadett Európa-bajnoki címig vezette a jugoszláv válogatottat – meccsenkénti 18,4 pontos átlagával csapata legjobb pontszerzője volt –, egy évvel később pedig tagja volt annak a juniorválogatottnak, amely bronzérmes lett a svédországi Eb-n.
S hogy miért marad ilyen hosszú időn át Pécsett Ivica Mavrenski, aki a kétezres évek elején két szezont játszott a ZTE-ben?
– Amikor 2012-ben megérkeztem ide, eszembe sem jutott volna, hogy most is itt leszek – mondja elgondolkodva, miközben kortyol egyet a sokadik kávéjából. (Az biztos, hogy a kávéfogyasztás megugrott Pécsett, amióta ő itt van…) – Először is kiderült, hogy szeretek fiatalokkal foglalkozni, nagyon élvezem ezt a munkát. Nem mellesleg itt, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián olyan körülmények között dolgozhatok, ami nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban egyedülálló! Volt rá lehetőségem, hogy elmenjek, de nem akartam, úgy döntöttem, maradok. Pedig nem volt ám mindig ilyen! Itt vagyok a kezdetektől, úgyhogy pontosan emlékszem, hogy az első edzésemet a Csokonaiban tartottam, Zalay Zolti mutatta meg, hogy hol van a csarnok. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel az akadémiával, és ezt jó átélni. Manapság, ha végigmegyek a létesítményben, lépten-nyomon belebotlok olyanokba, akik korábban a játékosaim voltak. Nagyon jó látni, hogy megtalálták a helyüket a kosárlabdában, vannak, akik még játszanak, mások edzősködnek, akadnak olyanok, akik az irodában dolgoznak. A felnőttcsapatnál a két másodedzőm, Sértő Ádi és Berkics Bence is korábbi játékosaim voltak, naná, hogy jól megértjük egymást. Mindez sokat jelent számomra, egy remek visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy jó munkát végeztem.
Miként az is ezt jelzi, hogy az Euroliga-győztes szakember, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője, Rátgéber László sem szívesen engedné el – ha menni akarna. „Vele kapcsolatban a legfontosabb szó a bizalom. Nézzük meg, hogy mit épített ide, mit hozott létre: ez egy kosárlabdatemplom, egy szentély! Nagyon respektálom, amit elért!”
Mavrenskivel kapcsolatban pedig az eredmények mellett azt is respektálhatjuk, hogy úgy marad hű Pécshez, az akadémián pallérozódó fiatalokhoz, hogy eközben Újvidéken él a felesége és a két fia. Elsőre csak mosolyogva legyint a felvetésünkre, miszerint ez nem lehet egyszerű, majd így fogalmaz:
„Ilyen az edzői élet, kemény, mindig össze van készítve az ember csomagja. Azért az sokat segít, hogy Újvidék csak kicsit van messzebb kétszáz kilométernél, három óra út autóval, szóval haza tudok ugrani, amikor van rá lehetőségem. Egyébként pedig nagyon szeretem Pécset, a második otthonommá vált, rengeteg jó emberrel találkoztam itt, jól érzem magam. De nem csak én, a feleségem is szereti, aki imád a belvárosban sétálni, és ha tehetjük, Orfűre is kimegyünk, mert az a környezet is nagyon a szívünkhöz nőtt. Szóval: jó itt lenni!”
Egyetértünk!
(Fotók: NKA Pécs)
