Címlap Sport Kiss Virág sz...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megnyerte csoportját a magyar női kosárlabda-válogatott, miután az utolsó mérkőzésen hat ponttal legyőzte a címvédő szerbeket. A meccs legjobbja Kiss Virág lett!

Legalább öt ponttal kellett nyerni ahhoz, hogy a magyar csapat a csoport élén végezzen, ezzel pedig úgy jusson tovább, hogy ne kelljen játszania a negyeddöntőért. Nem tűnt könnyű feladatnak, hiszen a szerbek a törököket és a szlovákokat is megverték, ugyanakkor nem is volt ez lehetetlen küldetés.

A lányok pedig abszolút elhitték, hogy meg tudják csinálni – és ez a legfontosabb!

Az első negyedet egálra hozta a két csapat (23-23), hogy aztán a másodikat 5 ponttal megnyerjék a szerbek, így a nagyszünetben 44-39-re vezettek. Aztán jött egy káprázatos harmadik felvonás a magyar válogatottól, ami mindent megváltoztatott: tíz perc alatt 16 pontot vertünk a címvédőre, így nem csak átvettük a vezetést, hanem jelentős előnyre tettünk szert (66-55). Az utolsó negyed aztán őrült izgalmakat hozott, a szerbek ugyanis három pontra feljöttek (74-71), de többre nem futotta erejükből, s végül 81-75-ös vereséget szenvedtek.

A meccs legjobbja pedig a Nemzeti Kosárlabda Akadémia növendéke, Kiss Virág lett, aki szenzációs teljesítményt nyújtott: 21 pontot dobott és 11 lepattanót szerzett! Ráadásul ő volt az, aki másodpercekkel a vége előtt betett egy nagyon fontos kétpontost – ez pedig irtóra kellett a csoportelsőséghez!

Végeredmény: Magyarország–Szerbia 81-75 (23-23, 16-21, 27-11, 15-20).