Nagyot küzdöttek a pécsi lányok a Soroksár ellen, aminek meglett az eredménye: az első hazai győzelmüknek örülhettek (Fotó: PMFC/Kurdi József)
Címlap Sport Nem sok hiány...

Rangadót játszott ma délután a PMFC labdarúgócsapata az NB III. Dél-nyugati csoportjában, s bizony nagyon közel állt a győzelemhez, ám az utolsó percekben nem koncentráltak eléggé a pécsi srácok. A Kozármisleny is döntetlenezett a másodosztályban, az egyetlen baranyai győzelem a PMFC női focistáinak nevéhez fűződik.

A kiváló szezont futó HR-Rent Kozármisleny hazai bajnokit játszott, s bár a Soroksár a verhető kategóriába tartozott, a kék-fehéreknek meg kellett elégedniük az egy ponttal. Az első gólra a második félidő elejéig kellett várni, Kócs-Washburn talált a kapuba, ám nem sokáig örülhettek a házigazdák, mert egy hibát kihasználva az ellenfél két perccel később egyenlített. Ezt követően mindkét csapat igyekezett megszerezni második gólját, de egyik sem talált be, így maradt az 1-1-es döntetlen.

Egy osztállyal lejjebb, az NB III-ban a PMFC-re igazi rangadó várt, hiszen a mezőny egyik legerősebb csapatával, az Iváncsával találkozott hazai pályán. Az első félidőben akadt helyzet itt is, ott is, de csak egyetlen gólt született, ezt viszont a szurkolók legnagyobb örömére a pécsi srácok szerezték: Fejős talált be a 31. percben. A szünet után a házigazdáknak többször is volt esélyük arra, hogy megduplázzák előnyüket, és ezzel lezárják a meccset, ám kimaradtak a helyzetek, ennek pedig megfizették az árát. Már csak percek voltak vissza a meccsből, amikor a vendégek egyenlítettek, így aztán 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Az ugyanebben az osztályban szereplő PTE-PEAC is egy ponttal gazdagodott. Az egyetemisták nehéz meccs elé néztek, hiszen a középmezőnyhöz tartozó Paks II-nél vendégeskedtek, ám a 0-0-s döntetlennek köszönhetően nem jöttek haza üres kézzel.

Egyetlen baranyai legény volt csak talpon, mondhatnánk, de javítsunk: csak a pécsi lányok győztek a hétvégén! A PMFC női csapata az élvonalban a Soroksárt fogadta, amely eddig nyeretlen volt – az is maradt! Németh Zsolt együttese az első félidő vége felé vezetést szerzett Égi Barbara révén, az előnyét a folytatásban megtartotta, és ennek köszönhetően a piros-feketék megszerezték első hazai győzelmüket!

Eredmények: HR-Rent Kozármisleny–Soroksár 1-1 (gólszerzők: Kócs-Washburn 47. perc, ill. Lovrencsics B. 49. perc), PMFC–Iváncsa 1-1 (gólszerzők: Fejős 31. perc, ill. Nyilas 88. perc), Paks II.–PTE-PEAC 0-0, PMFC–Soroksár 1-0 (gólszerző: Égi 40. perc).

A pécsi fiúk megszerezték a vezetést a rangadón, közel álltak ahhoz, hogy az övék legyen a három pont, de végül meg kellett elégedniük eggyel (Fotó: PMFC/Kurdi József)