A felnőtt pályafutását Pécsett kezdte, aztán az Újpesti Dózsa színeiben, valamint a válogatottban alkotott maradandót Dunai II. Antal
Címlap Sport Végre ismét t...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon szép hagyományt indítottak útjára a szervezők azzal, hogy minden évben megrendezik a Pécsi Labdarúgás Napját, emlékezve a Pécsi Dózsa Newcastle felett aratott győzelmére. A holnap esedékes rendezvény fényét tovább emeli, hogy előtte a Kodály Központban Dunai II. Antal dedikálja a róla megjelent könyvet.

A pécsi futball aranylapjai miatt bizony kicsit vissza kell lapozni. Szerencsére sok kiváló labdarúgó szerzett örömet annak idején a helyi sportszeretőknek, nem sok csapat akasztotta össze szívesen a bajszát a Dózsával – könnyen a rövidebbet húzhatták.

A kiváló futballisták közé tartozik Dunai II. Antal, az egyetlen pécsi kötődésű olimpiai bajnok labdarúgó, akivel – no meg testvérével, Dunai Ivánnal, vagyis a Dujmov-fivérekkel – anno sokszor összefutottam Uránvárosban, hiszen a szüleik alattunk laktak a földszinten. Gyerekként igazán nem is fogtam fel, mekkora spílerekkel találkozom, csak később esett le, hogy Dunai II. Antal mit is tett le az asztalra, pontosabban a futballpályára. Felnőtt pályafutását a Pécsi Dózsában kezdte, aztán az Újpesti Dózsához került, amelynek színeiben három alkalommal volt gólkirály (1967, 1968, 1970), 1967-ben Ezüstcipőt, 1968-ban pedig Bronzcipőt nyert. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián tagja volt az aranyérmet szerző válogatottnak, négy évvel később pedig a müncheni olimpián második lett a magyar csapattal. Edzőként is sikeres volt, pályafutásának legnagyobb eredménye, hogy a válogatottal kijutott az 1996-os atlantai olimpiára.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a pályafutása előtt tisztelegve, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 2023-ban az életútját feldolgozó, „Dunai II, a profi” címmel könyvet jelentetett meg. A nagy érdeklődésre tekintettel 2024-ben az Alexandra kiadó elkészítette a könyv második kiadását.

November 8-án, pénteken a Pécsi Labdarúgás Napja alkalmából városunkba érkezik a korábbi kiváló labdarúgó, és vele „jön” – igaz, csak korlátozott mennyiségben – a karrierjét bemutató könyv is. Dunai II. Antal 18–19 óra között dedikálást tart a pécsi Kodály Központban, ahol az érdeklődők megvásárolhatják az értékes könyvet. Ráadásul ez nem minden! A helyszínen ugyanis kiállítják az 1968-as mexikóvárosi olimpiai arany-, és az 1972-es müncheni ezüstérmet, továbbá az Ezüstcipőt és a Bronzcipőt is.

A dedikálás után, 19 órától aztán kezdődik a gálaest a Kodály Központ konferenciatermében, ahol a pécsi futball színe-java emlékezik majd vissza a dicső múltra. Tényleg nem mindennapi, hogy milyen ellenfelekkel mérte össze erejét a Dózsa és a PMSC: itt járt a Newcastle, a Juventus (Fabio Capellóval), a Feyenoord, a Manchester United és a VfB Stuttgart. Van mit feleleveníteni!