Címlap Szórakozás 350 forintos ...

350 forintos sörrel csábítanak az állami ünnepségre!!!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Iszonyú lelkesen írta meg a Metropol és látszólag komolyan, hogy „sikerül teljesen legyőzni a háborús inflációt” egyetlen napra legalábbis Magyarországon. „Méghozzá Szent István ünnepén, Magyarország talán legfontosabb piros betűs napján” – teszik hozzá.

Meghökkentő, első pillantásra szinte hihetetlen árlista jutott a Metropol birtokába – közölték. Tényleg érdemes többször is átfutni, mert 350 forintért csapolt sört már sehol nem mérnek Magyarországon. Márpedig augusztus 20-án

az állami ünnepség helyszínein garantáltan ennyi lesz majd 1 korsó Borsodi Világos.

Aki a dobozos változathoz ragaszkodna, az is pontosan ugyanannyit fizet majd – tették közhírré.

De a mostanában divatos minőségi IPA sörért is csak egy ötvenessel kell majd többet adni, ami nyilvános rendezvényen ma már szinte elképzelhetetlen. Aki marad a jó hagyományos magyar fröccsnél, ugyancsak meglepődhet, mert a borok decije sem kerül majd többe mint 200 forint, vagyis egy fröccs és egy sör ára lényegében egyforma lesz. Aki az ünnep alkalmából megenged magának egy pálinkát, az sem rendül meg anyagilag. Minőségi pálinkákból 690 lesz egy feles, de aki ragaszkodik a jól bevált szilvához annak mindösszesen 590 forintot kell csak letennie a pultra – sorolják tovább a rendkívüli hírt.

Virsliről nem írnak a cikkben, nem tudni, az lesz-e és ha igen, akkor mennyibe fog kerülni.

Aki a programokra is kíváncsi az italárak mellett, annak muszáj lesz IDE kattintania.