Magasan volt a léc, de sikerült átugrani. A Száz év magány című sorozat teljesítette azt, amire kevesen számítottak. Tökéletesen átadja a világhírű regény üzenetét, szórakoztató, érdekes és átütő feldolgozás. Szilágyi Jenő ajánlója GABRIEL GARCIA MARQUEZ világhírű regényének adaptációjáról.
A regényt a mágikus realizmus kiemelkedő művének tartják, 1967-ben jelent meg, azóta 46 nyelvre fordították le, és több mint 50 millió példány fogyott belőle. A mű a Buendía család 6 generáción átívelő történetét meséli el, bravúros formában. Amikor bejelentették, hogy sorozat készül belőle, akkor sokan legyintettek, mondván, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Mégis sikerült a bravúr. Az összes képkocka mesterfokon kivitelezett, tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, amit az író elképzelt. A regény minden egyes rétegét kibontja, ami nem volt könnyű feladat. Külön dicséretet érdemel a magyar szinkron.
A mesélő hangja telitalálat, ha az egész regényt ő olvasná fel, biztosan végighallgatnám. Az első évad 8 része nagyjából a regény első harmadát követi. Azt már bejelentették, hogy lesz folytatás, de a megjelenés dátuma még nem ismert. Biztos vagyok benne, hogy aki megnézi – újra, vagy először – előveszi a könyvet is.
NÉZŐI VÉLEMÉNYEK:
„ A regény szerkezetének hangulatának és stílusának ismeretében, azt kell mondanom, hogy a filmes adaptáció egyszerűen tökéletes”
„ Könyvben jó, filmen gyönyörű”
„ Megragadja a lényeget Márquez könyvéből, és megőrzi a legfontosabbat, mindenki úgy értelmezi, ahogy neki megfelel. „
KINEK AJÁNLOM:
– elfogultság nélkül, mindenkinek, de leginkább azoknak, akik tartalmas kikapcsolódásra vágynak.
Talán csak azoknak nem, akik szeretik, ha egy történetnek vége van. Nekik azt javaslom, várják meg a második évadot és akkor nézzék meg! Lehetőleg többször.
A SZÁZ ÉV MAGÁNY/ONE HUNDRED YEARS OF SOLIT DE/CIEN ANOS DE SOLADAD kolumbiai sorozat december 11-től elérhető a NETFLIXEN.
Korábbiak: