Címlap Szórakozás Túlitta magát...

Túlitta magát: más lakásában tért nyugovóra a részeg pécsi férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rongálás, valamint garázdaság miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 24 éves helyi férfi ellen. A gyanú szerint a férfi február 26-án reggel Pécsett, a Jókai utcában berúgta egy üresen álló lakás ajtaját, majd bement, lefeküdt a kanapéra, és elaludt.

A szomszédok értesítették a tulajt arról, hogy nyitva van a lakása ajtaja, a sértett ezt követően hívta a rendőrséget. A férfit az egyenruhások ébresztették, majd előállították a rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, de részegsége miatt nem emlékszik semmire. Valószínűleg tévedésből gondolta saját albérletének a lakást, amelybe bement.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(Borítókép: vistacreate.)