Címlap Természet OLVASÓI LEVÉL...

OLVASÓI LEVÉL: „3 méter magasan, 10 ezer négyzetméteren áll a szemét Pécsen, a Magtár utcában”

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felszámoltuk az illegális hulladéklerakót! A területen korábban ismeretlenek által jogellenesen lerakott hulladék mennyisége megközelítőleg 130 köbméter voltírta még novemberben a városi cég honlapján. Majd előtte/utána fotót is közölt.

A Biokom előtte/utána fotója

„Mindez csak szemfényvesztés, egy részét takaríthatták el. Mellette még mindig 3 méter magasan áll a szemét 10.000 (!) négyzetméteren” – kereste meg lapunkat egy közelben működő cég képviselője. Leveléhez fotókat is közölt. Mutatjuk! Illetve a Biokomét is! 

Így fest a Magtár utca a Biokom honlapján

A Biokom előtte/utána fotója

És így fest egy a közelben dolgozó cég képviselője szerint

Nem lett felszámolva az évek alatt ide lerakott szemét – írta levelében a cég képviselője.

A neve elhallgatását kérő férfi állításait több fotóval is alátámasztotta. 

WC-kagyló, műanyag. Szinte alig látszik a szeméttől a föld

Patkányok, egerek és emberek is élhettek a kupac mellett

A bekötőút mellett ott éktelenkedik a szemét (olvasói fotó)

– Pécs belterületén évek alatt csaknem 10 000 köbméter szemét halmozódott fel. Napi szinten látunk patkányokat futkosni, de azt is el tudom képzelni, hogy emberek is éltek a kupacok között – mondta egy, a közelben működő cég képviselője, aki a Biokom közleménye után másnap tüzetesebben körbe is járta a Magtár utcát.

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott műholdképen jól látszik, mekkora kiterjedésű a lerakó:

Úgy gondolom, a Biokom egyetlen útszakaszt tisztított meg, a többit otthagyta! Erről közölte a fotót – mondta a férfi. Még műholdról is jól látszik, mekkora területet foglal el az ide hordott hulladék – tette hozzá. Szerinte négy helyrajzi számon helyezkedhet el a szemétkupac, ami helyenként a 3 méter magasságot is elér.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a városi cég csupán az önkormányzati területtel foglalkozott (ami állításuk szerint 130 köbméter), csak mellette épp egy hatalmas, 10000 köbméternyi szemétdomb éktelenkedik. 

A férfi hozzátette: levelét azért küldte el szerkesztőségünkhöz, mert az ügyben érdekelt és szeretné, ha az egész szemétlerakó eltűnne telephelyük közvetlen közeléből.

FRISSÍTVE: Lapunk a következő kérdéseket küldte el a Biokomnak, ahonnan meg is érkezett a válasz!

A Magtár utcában miért csak ezen a területen takarították el a szemetet?

Mert ezen a közterületi ingatlanon alakult ki illegális hulladéklerakó. A többi, jelentős mennyiségű jogellenesen lerakott hulladék magánterületen található. Ezek esetében a hulladékok összegyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása az ingatlan tulajdonosait terhelő jogszabályi kötelezettség, nem városüzemeltetési feladat.

Tudtak-e arról, hogy a Magtár utcában évek óta halmozódik a szemét?

A Magtár utcában lévő, magánterületeket érintő illegális hulladéklerakás évek óta zajlik, ezért erről már korábban hivatalos levélben tájékoztattuk a Hulladékgazdálkodási Hatóságot. A bejelentésünkre érkezett válasz alapján már folyamatban volt egy hatósági eljárás az ügyben. Amennyiben ennek az eljárásának az eredményével kapcsolatosan további információra lenne szükségük, javasoljuk, hogy forduljanak a Hulladékgazdálkodási Hatósághoz.

Kapott-e bármilyen felszólítást, büntetést a tulajdonos/tulajdonosok?

Ebben a kérdésben javasoljuk, hogy forduljanak a Hulladékgazdálkodási Hatósághoz.


Mit tesz az önkormányzat, hogy ezen a területen ne legyen újra a törmelék és veszélyes hulladék?

Azt a közterületi ingatlant, ahonnan nagy mennyiségben kellett hulladékokat elszállítanunk, hasonlóan a város számos más helyszínéhez, ahol korábban illegális hulladéklerakást tapasztaltunk, vadkamerával figyeljük. A magánterületeken esetlegesen kialakuló illegális hulladéklerakók ellen viszont az ingatlanok tulajdonosainak kell védekezniük.