Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az oleanderszendert, ahogy a neve is elárulja, szoros kapcsolat fűzi az egyre népszerűbb dísznövényhez, a leanderhez.  A növény levele a hernyók kizárólagos tápláléka, amiből egy hernyó akár hatot, hetet is megehet egy nap. A kifejlett oleanderszender meglehetősen nagy, akár a 12 centimétert is elérheti.

A napokban a Tettyén, egy kis mediterrán udvarban jelent meg a lepke, valószínűleg a leanderek miatt.

Nyár elején az első nemzedékek egyes példányai hatalmas távolságokat tesznek meg, eljutnak Közép-Európába is, hogy lerakják petéiket. A klímaváltozás következtében ez egyre kedvezőbb választás számukra, mert itt több a nedves táplálék és elviselhetőbb a forróság is, mint a mediterrán nyárban. Telelni viszont visszarepülnek délre. Egy ekkora lepke 1-2 nap alatt is elérheti az Adriai-tenger partvidékét. Akárcsak a többi szender, az oleanderszender is repülésében hasonlít egy kis kolibrire, ugyanis egyhelyben is tud repülni, és így is táplálkozik. Pödör nyelvével szívja ki a nektárt a virágokból.

Egy oleander szender Pécsen 2018-ban