Címlap Természet Kalandra fel:...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erdők világnapjára időzítve a nagyközönség előtt is megnyílt a Mecsekerdő Zrt. legújabb beruházása, a Mecsek kulturális, természeti és ipartörténeti világát bemutató Mecsek Discovery Center (MDC). Az Árpádtetőn található MDC az utóbbi idők legnagyobb mecseki ismeretterjesztő beruházása, az EAGLE elnevezésű, horvát-magyar együttműködésben, európai uniós támogatással megvalósult nemzetközi ökoturisztikai fejlesztés része.

A Pécs fölött, a Mecsek szívében található Árpádtető eddig is fontos helyszíne volt az erdei turizmusnak. A Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdészete mellett 1996 óta működik itt a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola, illetve 2006 óta a Mecsextrém erdei kalandpark. A Mecsekerdő egy nemzetközi együttműködés keretében felújította és kibővítette az erdei iskolát – így jött létre a Mecsek Discovery Center, azaz az MDC.

Erdei iskolánk évente tízezernél is több gyermeket fogad, ami nem tűnik nagy számnak, de Baranyában harmadennyi gyermek születik évente. Nagyon fontos lenne, hogy minden gyermek eljusson az erdei iskolákban, hogy megismerkedjen a teremtett világ, a természet és az erdő csodáival.

– fogalmazott Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója a megnyitón.

A csaknem ötszáz négyzetméteres MDC „szíve” a száznegyven négyzetméteres interaktív kiállítás, a MecseXplorer, amely a legmodernebb technológiákat és múzeumpedagógiai, ismeretterjesztő módszereket felhasználva mutatja be a Mecsek gazdag természeti és kulturális értékeit. Érintőképernyős terminállal irányítható digitális terepasztal, hozzá csatlakozó projektor, VR-technológia, az egykori Mecsek kulcsosházait szimbolizáló „beltéri” turistaház, diorámák, mesesarok, „gasztro-élményterminál” és egyéb interaktív eszközök segítik az élményszerű ismeretszerzést.

Az MDC-ben szorosan összefonódik az oktatási és turisztikai tevékenység. A kiállítás részletes forgatókönyvét a Pásztor Andrea muzeológus által készített koncepció alapján a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola innovatív csapata – Balogh Bettina, Scheitler Adrienn és Vassné Papp Viktória – dolgozta ki.

A látványos természetismereti és kultúrtörténeti bemutatót, három (magyar, horvát, angol) nyelvű mobiltelefonos applikáció egészíti ki. Ez nemcsak a kiállításon kalauzolja majd végig a látogatókat, hanem a központból induló, Árpádtető környéki, közel öt kilométeres Mókus erdei tanösvényen is.