Nem mindennapi felkérést kaptak a pécsi orgonaépítők. Tajvan egyik nagyvárosába, Kaoszhiungba készítenek hangszert. Ebben a városban napi 30-40 ezer utazó élvezi majd a magyarok által hangolt orgonát. Hogy hogyan is találták meg a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.-t és miért hatalmas szó egy ilyen hangszer? Arról Budavári Attila mesélt.
Még sosem csináltunk ilyet, annyi extrát tartalmaz, hogy már csak a kihívás miatt is el akartuk vállalni
– csap rögtön a közepébe Budavári Attila. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra ügyvezetője szinte minden évben előrukkol olyan történettel, ami igazi kuriózum! Ez a TAJVANBA KÉSZÜLŐ PÉCSI, ARANYOZOTT ORGONA PONT ILYEN. Mert – folytatja gyorsan Attila – az ázsiai országokban nem igazán ismert a hangszerek királynője. Az pedig, hogy Pécsről 9000 kilométert utazik, hajózik egy ilyen hatalmas hangszer, talán országosan is egyedülálló.
Ilyen most

És így fog kinézni a tajvani vasútállomáson

Nálunk templomokban, Tajvanban egy vasúti pályaudvar ékessége lesz
A tajvani város, Kaohsziung pályaudvarára képszült orgona napi szinten 25-30 ezer utazót állíthat meg egy-egy koncert erejéig. A hat méter magas és több mint 300 sípból álló hangszer a pályaudvar ékessége lesz.
– Kaohsziung városának hatalmas pályaudvarára, annak is egy centrális terébe készül ez a hangszer. A forgalmas állomáson akár 30 ezer ember is megfordulhat. És a legszebb az egészben, hogy bárki játszhat majd rajta, ha kiteszik a klaviatúra mellé. Alapvetően egy mobiltelefonos alkalmazással lehet majd előcsalogatni a dallamokat, vagy épp azt a zenét, amit letöltöttek a zenekedvelők – mondja a szakember, akit az egyik német kollégája hívta fel ezzel a tajvani megbízással kapcsolatban.
„Ez a 2 tonna súlyú orgona vandál- és földrengésbiztos, és még világít is”
– Nagyjából egy éve kaptuk a felkérést és igen alapos egyeztetés után sikerült is véglegesíteni a megrendelő elképzelését. Szerintem az orgonán mindenkinek fennakad majd a szeme, hiszen arany színezést kap, ha zenélnek rajta, akkor különböző fényekben pompázik és ami még fontos, hogy vandál- és földrengésbiztos – mondta Budavári Attila, aki ez utóbbi szempontot biztonsági okokból is fontosnak tartotta, hiszen Tajvanban igen gyakoriak a földrengések.

Még madárriasztó is lesz benne!
Mivel az orgona egy nyitott térben lesz elhelyezve, arra is gondoltak, hogy „madárbiztos” legyen a hangszer. De ami még igen fontos, hogy a sípok és madárriasztó mellett lesz benne
síp, cintányér, gong, harang, illetve dob És mozdonyfütty.
Ezek mind a régi gőzmozdonyos, 100 évvel ezelőtti világra hajaznak, illetve egy picikét az orgonát szeretné abból a komoly közegből kiemelni, ahová sokan helyezik a hangszert – tette hozzá Budavári Attila.
A tajvani orgona két hónapig egy konténerben utazik majd a tengeren légmentesen lezárva. Majd a kikötőből kamionnal szállítják a helyszínre, Kaoszhiung városába. A pécsiek pedig az orgona után repülnek majd és a helyszínen ők teszik össze, szólaltatják meg először a hangszerek királynőjét. Erre összesen 10 napjuk lesz a szakembereknek.
Amit még érdemes tudni
Pécsett az ismert Angster orgonagyár 1867-ben jött létre. Budavári Attila választott hivatása, azaz hogy ő is a hangszerek királynőjének építésével foglalkozik, egészen eddig az időpontig visszavezethető. Attila ük- és dédapja is ezzel a hangszerrel foglalkozott. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. (rövidítve: POM) 30 esztendeje töretlen sikereket ér el szerte a világban és nagyjából 1200 partnere van, akik számára kiegészítőket is gyártanak.