Címlap Állatvilág Tankcsapda ut...

Tankcsapda után irány a vadon: Szilveszter Pécsről egy istállóba költözött, hogy szabadabban élhessen 

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lábodi Szilveszter neve ismerősen csenghet a rockzene kedvelőinek. 14 évig zenélt különböző rockzenekarokban és pár éve megnyerte a Tankcsapda énekesének gitárját, amit jótékonysági célra fordított. Kutyáknak vásárolt több mint egy tonna élelmet. Most viszont új életstílusával hívta fel magára a figyelmet. Kisújbányán egy 6x4 méteres faházban él, ahol nincs vezetékes víz, így a vizet a közeli forrásból meri. Hogy miért? A természetközeli hétköznapok többet érnek számára, mint bármi más - mondja.

Szilveszter és Dombi

„Dolgoztam bíróságon, vezettem már üzemet és kőfaragóként is megállom a helyem”

– Érettségi után édesapám mellett kőfaragóként dolgoztam, majd elvégeztem a mélyépítő technikusit, van pék szakmám és a jogi főiskolát is befejeztem. Ez után a bírák aktáit készítettem elő. Az irodai létben viszont teljesen kiégtem. De mondhatjuk azt is, hogy sok helyen sokfélét kipróbáltam, viszont sehol sem találtam meg önmagam – sorolja Szilveszter.

Hét-nyolc éve érezte először, hogy ez folyamatos hajtás

Az aprócska ház, a szeretett ló és Szilveszter

– Az, hogy minél magasabb pozícióba akar jutni az ember, egy zsákutca. Egy idő után már nem motivált mindez – részletezte Szilveszter. Az akkor 35-36 esztendős pécsi férfi ezután kezdett olyan oldalakat olvasni, ahol a szabadabb életről írtak.

Félmeztelenül a lovon, patakban gázolva – ez az élet!

Kisújbányáról Orfűre? Miért ne!

– Mindenkinek megvan az a menekülési útvonala, ahol ezt a pörgős életet levezeti. Legyen az durvább esetben alkohol, drog, bulizás. Nekem ez most a természet közelsége – mondja Szilveszter. – A legtöbb embernek az a célja, hogy egyre nagyobb lakásban élhessen és még gyorsabb autóban ülhessen. Egy idő után viszont ezen dolgok hajszolása teljesen kimeríti az embert és elfelejt élni – véli.

„Az illúziók kergetése helyett a lovamat és a természetet választottam”

Itt este nem a tévé megy…

– Persze nem vagyok az az igazi remetetípus. Vártam, hogy legyen egy hölgy, aki esetleg ehhez az élethez vágyódik és ezáltal szeret meg engem is – mondja Szilveszter, aki immáron három éve komoly párkapcsolatban él.

Dombi, a ló „irányította” az építkezést

– Ahol hétvégenként élek, az a szeretett lovam istállója. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy a szalma között alszom, bár az elején volt ilyen is. De az ács úgy alakította ki a házat, hogy annak fele Dombié, a padlástér pedig a hálószobánk – mondja Szilveszter.

Dombi egy Haflingi herélt, szereti a dimbes-dombos hegyvidéket

– Ha nem a lovammal vagyok, akkor természetesen én is – mint mindenki más – dolgozom. Egy szépségipari márkát képviselek, ezért éles a kontraszt a két világ között. Hétvégére jó kiszakadni és lelassulni kicsit – mondja.

Egy panel árából természetközeli otthon varázsolható

Szilveszter szerint a lassúbb élet nem való mindenkinek. Ugyanakkor a mai világban kifejezetten segítheti azokat, akik otthonról dolgoznak.

– Heti egy bevásárlással megoldható ez az életvitel. Jó lenne önfenntartónak lenni, de ahhoz ezt kellett volna tanulni a főiskola helyett. Vallom, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztés és az állattartás sokkal összetettebb, mint azt sokan gondolják. Így igen, egyetlen hibám – ha ez hiba -, hogy városi piacokon szerzem be azt, ami kell – mondja Szilveszter.

„Ez volt a tervem, egy erdőben, lóval”

Szilvesztert egyre többen követik a közösségi médiában. Neki azonban nem az a célja, hogy influenszer legyen, csak szeretné megosztani, milyen gyönyörű a Mecsek és sokan mennyire nem értékelik a természet közelségét.