Címlap Arc „50 éve szere...

„50 éve szeretnék Pécsett lakni” – Fodor Zsókával beszélgettünk

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ki ne ismerné Fodor Zsóka színésznőt, egy ország Magdi anyusát, akitől 12 éve köszönhettek el a TV-nézők. Legalábbis a híres karakterétől, ugyanis a művésznő élete kicsit sem mondható eseménytelennek. Hosszú évtizedek után ott dolgozhat és élhet, ahova szíve mindig is húzta: Pécsett.


Kecskemét, Békéscsaba, Szeged – csupa olyan város, amit otthonának hívhatott már színészként vagy esetleg bemondóként, azonban ahogy Ő fogalmazott,

„Főiskolás korom óta szerettem volna olyan városban játszani, ahol kirándulni lehet, hegyek, zeg-zugos kis utcák vannak.”

Moravetz Leventének köszönhetően beteljesült a régi álom, és szeretett városában kapott szerepet, méghozzá az Örömlányok végnapjai című darabban, amivel a Pécsi Harmadik Színház negyedik éve arat osztatlan sikert.

Elmondása szerint kétlaki életet él. A forgatások és a különböző szerepek miatt gyakran tölt huzamosabb időt a fővárosban, azonban Pécsett is szívesen tölti szabadidejét sétálással, olvasással, a gasztronómiai helyek felfedezésével.

A Pécs Aktuál elkísérte Fodor Zsókát a Tettyére, ahol többet is elárult életéről:

https://www.facebook.com/pecsaktual/videos/3466432760117269