Címlap Arc „Csinál...

„Csinált volna inkább pornófilmet” – mondta a miniszterről a pécsi főátvilágító

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Varga Judit igazságügyminisztert inkább látná abban a szerepben Bodnár Imre ügyvéd, de azt is hamar elfelejtené - véli.

Az nem különösebben volt titok, sőt, semennyire sem volt az, hogy a pécsi polgármester főátvilágítója nem igazán kedveli a jelenlegi kormányt és annak tagjait. Ennek ugyanis jó sokszor hangot adott nyilvánosan.

Most viszont a szokásosnál is jobban kiakadhatott Bodnár Imre, mert tulajdonképpen

nem csak leostobázta az igazságügyi minisztert, hanem pornófilmezésre is „küldte” egyúttal Varga Juditot.

A pécsi ügyvéd ezen a tényleg kissé „bézikre” sikerült videón akadt ki, amelyben Varga Judit a „Jogállamisági percek második részében” elmagyarázza, hogy „vannak olyan tagállamok is, amelyek ügyészségéről maga az Unió Bírósága mondta ki, hogy nem tekinthetők független igazságszolgáltatási szervnek; de Magyarország nem ilyen ország!” Mert itt „a legfőbb ügyész egyetlen más szervnek vagy közjogi méltóságnak sincs alárendelve és nem utasítható senki által. Teljes szervezeti és politikai függetlenséget élvez.”

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/posts/3781382505214011

Nem kellene már átlépni a gyűlöleten?

Kormánytagokat, minisztereket ostobázni a fotelből persze bárkinek lehet, de az kérdés, hogy

mennyire várható objektív és szakmai teljesítmény (vagyis átvilágítás), majd erre alapozott döntések attól, aki ennyire vehemensen kel ki magából a kormány vagy annak tagjai ellen,

mint amennyire Bodnár Imrénél ez rendszeres.

Ez azért is érdekes kérdés, mert már Mellár Tamás is elmondta a Pécs Aktuálnak adott exkluzív nagyinterjúban, hogy a gyűlölet és a frusztráció sokszor megbénítja a kormánnyal ellentétes oldalon állókat, és azért mert gyűlölik Orbánt, hibás megállapításokat, kijelentéseket is tesznek.