Túlságosan szocialista: átnevezik az utcát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem igen tehet mást a törvény miatt, így át kell nevezni a Gorkij utcát a városban. A lakókat már értesítette az önkormányzat.

A 7300.hu azt írja, hogy az utcában élőknek kiküldött levél indoklása szerint

közterület nem viselhet, olyan kifejezést, vagy nem viselheti olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal”.

A képviselő-testület munkaértekezletén született előzetes döntés szerint

az utcát Kiss József komlói lokálpatrióta, helytörténész, íróról nevezik el. 

A névváltoztatásra 2021. január 5-én kerül sor, abban az esetben ha az október végi testületi ülésen hivatalosan is megszavazzák a döntést.

A névváltoztatás miatt kiállított új személyi okmányokat

az önkormányzat kérelem benyújtása nélkül, térítésmentesen kiküldi az érintetteknek

– írja a lap.

Előző sztori

“Csinált volna inkább pornófilmet” – mondta a miniszterről a pécsi főátvilágító

Következő sztori

“Elvesztegetett egy éve volt Pécsnek” – állítja az ellenzék