Vitézy előre is megköszönte az utasok, a környéken élők és az autósok türelmét, mert éjjel egy kis zaj is lehet a következő 10 napban. Mint írta: a munkák végeztével összesen 3 perccel csökkenhet majd a menetidő. De nézzük a részleteket:
Eddig 13 rövidebb szakaszon volt sebességkorlátozás Dombóvár és Pécs között, a munkálatok végével ezen korlátozások MÉRTÉKE CSÖKKENHET. Ez a tervek szerint összesen 3 perces menetidő-csökkenést jelenthet a munkálatok befejezésével.
Vitézy facebook posztjában hangsúlyozta: a sebességkorlátozások felszámolásával nyert percek minden nap számítanak az utasoknak, éppen ezért az ehhez hasonló karbantartásokra és kisebb felújításokra a MÁV 30-ról 80 milliárd forintra emelte a keretet a jövő évi költségvetésben. Ebből országszerte több helyen végezhetnek el munkákat. (Vitézy Komlón 100 milliárd forintnyi összeget ígért a Budapest-Pécs vonal felújítására)
„A pécsi vonalon nem lehet csak karbantartani, talajinjektálásra is szükség lesz”
Mint korábban már Komlón is hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter : a Pusztaszabolcs és Pécs közötti, mintegy 180 kilométeres vonalszakaszt szeretnék megújítani. A 40-es vasútvonal ezen része rendkívül rossz állapotban van, főleg a nyári hőség miatt elrendelt lassújelek óta. Különösen nehéz a helyzet Simontornya és Dombóvár között, ahol a Kapos völgyében, tőzeges altalajon halad a vasút. A pálya helyenként süllyed, a forgalmat jelenleg csak rendszeres karbantartásokkal és időszakos vágányzárakkal lehet fenntartani. Itt már a tartós megoldáshoz itt nem elegendő a hagyományos pályafelújítás: talajinjektálásra, a tőzeg eltávolítására vagy más speciális alapozási technológiákra is szükség lehet – írta.
A cél, hogy 2030-ig elkészüljön a terv, a munka 4 év múlva kezdődhet
Egy átfogó, komoly műszaki előkészítést igénylő beruházáson dolgozunk – írta Vitézy.
– óránként közlekedő InterCity-vonatokat szeretnének Budapest és Pécs között,
– korszerűbb állomásokat, megbízhatóbb menetrendet és lényegesen kevesebb késést
– ahol a nyomvonali adottságok lehetővé teszik, 160 km/órára emelnénk a sebességet,
– és szakaszosan második vágány is épülhet. Ennek lehetséges helyszíne Sárbogárd térsége, valamint Szentlőrinc és Pécs között lehet,
a végleges megoldásról azonban a forgalmi modellezés alapján döntünk.

És hogy mi is történik most ezen a szakaszon?
A mostani munkák során nagygépekkel állítják helyre a vágány megfelelő geometriai helyzetét. Dombóvár és Szentlőrinc, majd Szentlőrinc és Pécs között dolgoznak a szakemberek november 2. és 14. között, a kijelölt éjszakákon 22 és 6 óra között. Az éjszakai munkaszervezéssel a nappali vasúti és közúti forgalmat a lehető legkevésbé zavarjuk.
A munkák átmeneti kényelmetlenséggel járnak: november 2–11. között néhány késő esti és hajnali vonat helyett pótlóbusz közlekedik az érintett szakaszokon a Dombóvár–Pécs és a Dombóvár–Komló vonalon. Ezt a munkaszervezést azért választottuk, hogy a karbantartó gépeket a lehető leghatékonyabban használhassuk ki. Egyes járatok korábban indulnak, ezért indulás előtt különösen fontos ellenőrizni a menetrendet a MÁVPluszban.
A környéken élők éjszakai zajra, az autóval közlekedők pedig egyes vasúti átjárók rövid idejű lezárására számíthatnak. A pécsi vasútvonal megújítása hosszú távú feladat, de az utasoknak addig is megbízhatóbb szolgáltatást kell nyújtanunk. Minden megszüntetett sebességkorlátozás, minden visszanyert perc számít.
A munkálatok idejére előre is köszönöm az utasok és a helyiek türelmét, valamint az éjszaka dolgozó vasutasok munkáját! – zárta a facebook posztot Vitézy Dávid.

















