November 4-én új fejezet kezdődhet a kommunista diktatúra múltjának feltárásában: az állambiztonsági iratok egy része mindenki számára hozzáférhetővé válik az interneten. De vajon mit árulnak el ezek a dokumentumok az érintettekről? Hogyan dolgozhatják fel a családok és közösségek, ha egy szeretett hozzátartozójukról vagy egykori lelki vezetőjükről kiderül, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal? És képesek-e az egyházak őszintén szembenézni saját múltjukkal? A Zarándok Plusz legújabb adásában Forrai Tamás jezsuita szerzetes dr. Tiringer Aranka szakpszichológussal és Bánkuti Gábor történésszel kereste a válaszokat.
A Zarándok Plusz beszélgetés apropóját a november 4-én induló nyitottaktak.hu internetes felület adta, amelyen az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tesz közzé korábban csak korlátozottan hozzáférhető dokumentumokat.
Bánkuti Gábor történész már a beszélgetés elején hangsúlyozta: az „ügynökakta” kifejezés félrevezető lehet.
Az állambiztonság ugyanis nem ügynökök szerint rendszerezte iratait, hanem megfigyelt személyekkel, közösségekkel és intézményekkel kapcsolatos ügyeket tartott nyilván.
A most nyilvánosságra kerülő dokumentumok között mintegy 25 ezer úgynevezett 6-os karton szerepel, amelyek a hálózati személyek nyilvántartási adatait tartalmazzák. Emellett körülbelül 50 ezer név válhat hozzáférhetővé az egykori mágnesszalagos nyilvántartásokból. Az átfedésekkel együtt hozzávetőleg 60 ezer név kerülhet nyilvánosságra, miközben a kutatói becslések szerint 1945 és 1990 között mintegy 160 ezer személy lehetett érintett a hálózati együttműködésben.
A történész szerint azonban egy név felbukkanása önmagában nem bizonyítja, hogy az illető ténylegesen jelentéseket készített vagy másoknak ártott. Előfordult, hogy a beszervezés végül nem valósult meg, mások rövid időn belül kikerültek a hálózatból, míg egyesek hosszú éveken keresztül aktívan együttműködtek.
A beszervezés körülményei is rendkívül különbözőek lehettek. Voltak, akiket büntetőeljárással vagy erkölcsi természetű leleplezéssel zsaroltak, másokat úgynevezett hazafias alapon szerveztek be. A dokumentumokon szereplő kategóriák azonban nem minden esetben tükrözik pontosan a valós motivációkat. A részletek megértéséhez ezért további történeti kutatásra, a beszervezési és munkadossziék vizsgálatára van szükség.
A titkok generációkon át tovább élhetnek
A beszélgetés egyik központi kérdése az volt, hogy milyen társadalmi és lélektani következményekkel járhat a dokumentumok nyilvánosságra hozatala. Tiringer Aranka szakpszichológus szerint a folyamat egyszerre hordoz lehetőségeket és veszélyeket.
„Ha jól sül el, akkor családi beszélgetéseket indíthat el, ami nagyon fontos, mert a titok szó most is elhangzott, és valójában az egészet belengi a titok” – tette hozzá.
A diktatúra idején nemcsak a beszervezetteknek, hanem sokszor a megfigyelteknek is hallgatniuk kellett arról, ami velük történt. Az elhallgatott történetek pedig nem feltétlenül tűnnek el az érintettek halálával. A szakpszichológus a transzgenerációs traumaátadás jelenségére is felhívta a figyelmet. Egy család meghurcoltatása, vagyonának elkobzása vagy valamelyik tagjának titkos együttműködése több nemzedék életére is hatással lehet. Az eredeti események érzelmi terhe idővel csökkenhet, de a titkok tovább élhetnek a családi kapcsolatokban, a bizalmatlanságban és a megmagyarázhatatlannak tűnő viselkedésmintákban.
„A titok megmarad, és ugye az kifejeződik viszonyulásokban, és ez öröklődik át a következő generációra.”
Bánkuti Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a magyar társadalomban még mindig nincsenek kellően kialakult mintái a történelmi kudarcokkal és a saját felelősségünkkel való szembenézésnek. Hajlamosak vagyunk olyan történeteket alkotni, amelyekben kizárólag elszenvedőként jelenünk meg, miközben saját döntéseink és mulasztásaink háttérbe szorulnak.
Nem lehet mindenkit egyformán megítélni
A vendégek egyetértettek abban, hogy az egyik legveszélyesebb társadalmi reakció a gyors, fekete-fehér ítélkezés lehet.
Tiringer Aranka szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy a diktatúra évtizedeiben élő emberek döntéseit gyakran olyan kényszerek és félelmek határozták meg, amelyeket ma nehéz elképzelnünk.
Példaként egy pécsi egyetemista lány történetét idézte fel, akit az 1956-os forradalomban való részvétele miatt az egyetemről történő kizárással zsaroltak meg. A fiatal nő azonban ösztöndíjából tartotta el traumatizált húgát, akit egy bántalmazó családi környezetből mentettek ki. Ha elveszítette volna egyetemi helyét, mindkettőjük megélhetése veszélybe került volna. Végül néhány év után kizárták a hálózatból, mert nem szolgáltatott használható információkat.
A szakpszichológus szerint éppen az ilyen személyes történetek segíthetnek abban, hogy az emberek ne pusztán adatokat és neveket lássanak, hanem megértsék az emberi döntések hátterét.
Bánkuti Gábor ugyanakkor hangsúlyozta: a körülmények megértése nem jelentheti a felelősség eltörlését.
A múlt feldolgozásának tehát nem az a célja, hogy mindenkit felmentsünk, hanem hogy megértsük a történteket, felismerjük a bűnöket és a hibás döntéseket, majd ezek tudatában keressük a továbblépés lehetőségét.
A kiengesztelődés a beszélgetéssel kezdődik
De mit tehet az, aki november 4. után egy családtagja, ismerőse vagy egykori lelkipásztora nevét fedezi fel a nyilvánosságra hozott dokumentumok között? A vendégek erre is választ adtak a Szemlélek Plusz műsorában, ami itt megnézhető:
Ez is érdekes lehet
Mit tehet az, aki egy családtagja, ismerőse vagy egykori lelkipásztora nevét fedezi fel a...
Pécsett mindenki ezt beszélte - mesélte a humorista.
Más f*****val verik a csalánt - mondja a kisboltos, aki kiakadt az árSTOPON! De még másról is...
