Címlap Baranya „Elvesz...

„Elvesztegetett egy éve volt Pécsnek” – állítja az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miközben Pécs polgármestere csak pár mondatban összegezte az elmúlt 12 hónapot, addig a helyi ellenzék is kiállt és elmondta véleményét az elmúlt egy évről. Csizmadia Péter a Fidesz helyi frakcióvezetője szerint "családellenes és elvesztegetett" év van a város mögött, míg a volt alpolgármester szerint a mostani városvezetés döntésképtelen, és ezt takargatják.

 

„Egy éve vezethetem ezt a gyönyörű, lehetőségekkel teli várost” – írta Péterffy Attila közösségi oldalán, meglepően röviden elintézve első évének összegzését. Rákérdeztünk az ellenzéknél is, hogy ők hogyan látják az elmúlt időszakot.

„Elvesztegetett év”

A pécsi Fidesz szerint

„a város vezetése az elmúlt egy évben nem csinált mást, mint a haveroknak jól fizető munkahelyeket hozott létre, és családellenes intézkedéseket vezetett be”

– mondta Csizmadia Péter, a Fidesz helyi frakcióvezetője.

– Körülbelül 200 millió forintot zároltak a pécsi óvodai rendszerből, miközben egy másik döntéssel 200 millió forintot juttattak a polgármester korábbi munkáltatójához, amit a Pécsi Távfűtő cégtől vettek ki – mondta Csizmadia Péter, aki hozzátette: ezekkel a lépésekkel a helyi Fidesz nem értett egyet.

Kommunikációra költenek

– Jövőképpel, konkrét tervekkel nem álltak elő. De még ezeknek az előkészületeivel, javaslatokkal sem találkoztunk – mondta Őri László, Pécs korábbi alpolgármestere. Szerinte

„a mostani városvezetés soha véget nem érő átvilágításba kezdett, hogy döntésképtelenségét palástolja. Emellett pedig hihetetlen energiát és pénzt költ a kommunikációra.”

A helyi Fidesz szerint

a városnak inkább gazdaságélénkítő lépésekre kellene koncentrálnia, ami hosszú távon munkahelyeket teremt és bevételt a városnak is.

Kerestük Péterffy Attilát is, mert szerettünk volna lehetőséget adni neki is, hogy bővebben beszámoljon az elmúlt egy évéről, de érdeklődésünkre nem reagált.

Önnek hogy tetszett az új városvezetés első éve?

Ebben a cikkünkben elmondhatja egy szavazás formájában: