Farkas Kornél rendőr zászlós már több mint 10 éve szolgálja a pécsieket. Nem rég munkahelyén jártunk, ahol az első mondatok után kérte: inkább maradjunk a tegezésnél. Ebből is látszik, hogy nem egy morcos, szigorú rendőrről van szó, amit a következő sorok is alátámasztanak.
– Mikor döntötted el, hogy rendőr leszel?
– Az egyenruhaviselés, és a rendőrségi munka gyerekkori álmom volt. Igaz, ének tagozatos iskolában kezdtem a pályafutásom, de utána a pécsváradi II. Béla Szakközépiskolába jelentkeztem, és elvégeztem. Ezután pedig az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat, ahol a határőr végzettséget szereztem meg. 2007 júniusában ért forduló ponthoz az életem, ugyanis ekkor jöttem át ide a rendőrséghez és kevesebb, mint 1 év járőrmunkát követően, körzeti megbízott lettem. Az énekléshez köthető előadótudásomat egyébként ebben a szakmában is tudom használni, például egy karácsonyi videóban…
– Miért pont rendőr és mi a te feladatod?
– Úgy gondolom, hogy ehhez a hivatáshoz kell egy fanatizmus és egy hivatástudat. Ha a kettő megvan, akkor rendben vagyunk. Egy példával tudnám ezt jól leírni, ha egy hosszabb szabadságra elmegyek és elgurul egy rendőrautó mellettem, akkor mindig megdobban a szívem, elkap az érzés, hogy de jó lenne benne ülni. A mindennapokban a feladatom a széleskörű kapcsolatrendszer kialakítása, hogy ismerjem a területemen lévő ” rendőri szempontból odafigyelést igénylő személyeket”, az én esetemben egészen a Király utcától északra a Papnövelde utcáig.
– A civil embereknek más gondolatok járnak a fejükben, ha meglátnak egy rendőrautót… Például én is megijedek, összerándul a gyomrom, pedig semmit nem csináltam!
– Valószínűleg az lehet az oka ennek, hogy már gyerekkorban, hogy ha rossz vagy, akkor azt mondják, hogy elvisz a rendőrbácsi. De ez nem pontosan így van, és egy feszültebb igazoltatáskor, például a friss jogsis sofőröknél legtöbbször a humorral, poénnal próbálom csitítani a félelemérzetet, ami majdnem mindig sikerül.
– Hogyan zajlik egy napod? Bejössz, megiszod a kávéd, elfogyasztod a fánkod és mész büntetni az embereket?
– Ebből csak a kávé igaz, anélkül nem indulok el sehova. Szóval azt megiszom, reggel egy eligazításon veszünk részt, megtudjuk, hogy milyen feladataink lesznek aznap, ezután pedig mindenki elbúcsúzik a másiktól, nyugodt szolgálatot kívánunk egymásnak, és irány a területünk. Ha végeztünk, elkészítjük a jelentéseket, végül a napi beszámolót, ha van még energiánk, akkor beszélgetünk még, aztán hazamegyünk.
– Mi az, ami miatt szereted ezt a munkát?
– Önmagáért azért, hogy rendőr lehetek! Egyébként számomra az országos körözöttek kézre kerítése az, ami a legizgalmasabb benne, már körülbelül 300 ilyen személyt fogtam el a társammal. Ehhez viszont nagyon jó személy- és helyismeret szükséges.
– Körülbelül 300? Az soknak hangzik. Hogyan kell elképzelni egy ilyen elfogást?
– Nem mindig úgy, mint a filmekben. Mondjuk már volt példa arra, hogy elég látványos volt az elkapás. Néhány évvel ezelőtt, amikor a belvárosi könnyűlovassághoz tartoztam – robogóval jártam – , akkor egy országos körözött személyt vettem észre a Konzum áruház előtt. Észrevette, hogy itt valami lesz és bemenekült a közeli mélygarázsba. Ezt lezártuk, majd egy kocsi alatt megtaláltuk és előállítottuk a delikvenst.
– Ha jól tudom, már körülbelül 500 elfogáson, akción vagy túl. Az rengeteg. Emlékszel az elsőre?
– Az első szolgálatom 5. percében járhattunk, amikor riasztottak minket egy vidéki településre, egy családon belüli erőszakhoz, ahol az édesapát kellett előállítani. Testi kényszert, majd bilincset alkalmaztam, ami egy ifjú rendőrnek nagy feladat volt.
– Volt esetleg már olyan szituáció, amikor a fegyvert is használnod kellett?
– Az élet hozta már azt, hogy elő kellett venni. A Kossuth téren egy országos körözött rántott rám kést, nem tudtam mit tenni, elővettem a pisztolyt, hogy megfékezzem, ami sikerült is. Tehát elővenni már elővettem, de sosem használtam még, remélem, amikor nyugállományba vonulok, ugyanezt mondhatom el majd.
– Mi volt a legviccesebb helyzet, amibe kerültél? Volt-e ilyen?
– Nap mint nap érnek vicces szituációk, de az egyik legemlékezetesebb az az, amikor egy csendháborítás miatt kellett kimennünk egy házibuliba.
Amikor a helyszínre értünk kiderült, hogy ez nem egy sima házibuli, hanem egy lánybúcsú, aminek résztvevői azt gondolták, mi nem rendőrök, hanem chippendalek vagyunk. Az első másodpercben csak azt láttam, hogy a kollégámról a sapka már repül is lefelé.
Ebből nehéz volt visszahozni a helyzet komolyságát, de kis idő múlva már elhitték nekünk, hogy tényleg rendőrök vagyunk. Ez a helyzet hatalmas nevetéssel és egy figyelmeztetéssel záródott.
– Akkor ezek szerint nem mindig büntettek…
– Nem! A rendőr mindig úgy intézkedik, hogy intézkedése arányos, jogszerű, szakszerű, és legfőképpen igazságos legyen. Ha az intézkedés során az alapvető normákat csak kis mértékben megsértő személlyel intézkedünk, mindannyian toleránsak vagyunk. Én határozottan úgy gondolom, hogy akkor intézkedtünk a legjobban, hogy ha az intézkedést követően mindegyik fél – mind a bejelentői, mind az intézkedés alá vont oldalra gondolok – azt érzi, hogy az intézkedésünk korrekt volt, így ezáltal az intézkedésünk elérte a célját. Ez sokszor kivitelezhető akár szép szóval, figyelemfelhívással történő ráhatással. A rendőr nem akar mindig mindenkit megbüntetni.
– Vannak még tévhitek a szakmával kapcsolatban a fánkon és a büntetéseken túl?
– „Megittam egy sört egy fél órája, nyugodtan vezethetek, mert már kiment a hatása.” „Direkt közel megyünk az autóshoz, hogy gyorsítson.” „ Kötelező a bírságolás, a feljelentés, mert még nincs meg a napi limit”: ezek még a legjellemzőbbek.
– Említetted, hogy van filmbe illő elfogás is. Volt, hogy már megsérültél?
– Igen, alattam minden eltörik! Volt már olyan egy üldözés során, hogy egy telephely kerítését kellett átmászni és egy kiálló drót átszúrta a kezemet, illetve ki is dőlt utána. De (lekopogom) még nem tört el semmim. Emellett volt még egy veszélyes helyzet. 2015. decemberében egy alvó emberre szakadt rá a mennyezet, amikor kiértünk a romok alatt csak két kilógó cipőtalpat láttunk. Még mozgott a födém, amikor be kellett mennünk alá és ki kellett hoznunk. Miután sikerült kiemelnünk a férfit, már nem volt pulzusa, így segítettünk az újraélesztésben. Végül stabil állapotban szállították kórházba.
