Címlap Arc Emlékvázát ál...

Emlékvázát állítanának Jandó László tiszteletére a Kórház téren

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Nemrég még virágot vettem tőle” – mondták a gyászolók. Majd üres csend, amit a gyalogátkelőhely szívbemarkoló sípolása tört meg. Ez a hangulat jellemezte a pécsi Kórház teret Jandó László halálának másnapján.

Sokan rótták le kegyeletüket

A pécsi virágárus, aki egy kicsit mindenki „integető barátja” is volt, 36 éven keresztül ült és árulta növényeit ugyanazon a párkányon. De annál jóval több volt ő nekünk, tovarohanó embereknek. Rengeteg mécses, virág és búcsúüzenet került az ikonikus virágárus „munkahelyére”.

Emléke nem veszhet el: felvetődött a szobor, emlékváza ötlete

Jandó László halálának hírét kedden este közölték. Ugyanakkor már most sokan kezdeményezték, hogy emlékhellyé alakítsák a kirakatot.

Gyűlnek a virágok a pécsi virágárus egykori „munkahelyén”

– A Belváros képviselőjeként és régi barátjaként indítványozom egy állandó virágtartó felállítását az ő örökös helyén! Emléke a városban örökké él! Isten nyugosztalja Jandó László lelkét – közölte Kővári János szerkesztőségünkkel. Az önkormányzati képviselő azt mondta: már a felajánló is megvan, Keramikart nevű cég. „Folyamatban van a hely és a virágosítás egyeztetése a BIOKOM-mal. Így hamarosan megvalósulhat kis emlékhely – tette hozzá.

Korábbi interjúnk: