Címlap Arc Hivatalosan i...

Hivatalosan is eldőlt: Gellai Gergő és a Made In Pécs viszi tovább a Káptalan Kertet

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az önkormányzat közleményben szögezte le:

Pécs város vezetése arra tesz javaslatot, hogy a pályázatot eredményesnek nyilvánítsa és lezárja a benyújtott érvényes ajánlat alapján.

Ez magyarul azt jelenti: Gellai Gergő és a Made In Pécs Kft. viheti tovább a Káptalan Kertet, hiszen a másik pályázó visszalépett.

A közleményt szó szerint mutatjuk:

Mint ismert, Pécs önkormányzata vizsgálta azt, hogy a Káptalan utcai szabadtéri színházi előadásokat miként lehetne jobb pénzügyi kondíciók mellett üzemeltetni. Színházi szakértők javaslatára a célt a nyári színházi férőhelyek bővítésével érdemes elérni.

Pécs önkormányzata ennek érdekében a 2021-2027-es Európai Uniós pályázati ciklus keretében megkezdte egy projekt előkészítését, amely egyéb fejlesztések mellett közel 200 millió forintos pályázati keretből növelné a férőhelyek számát a szabadtéri színpadnál.

Az önkormányzat a pályázat megvalósítása érdekében visszavonta a vagyonkezelői szerződést, a helyszín további hasznosítására pedig a jogszabályi előírások értelmében nyílt pályázatot írt ki. A jogszabályoknak való megfelelés mellett fő célunk a pályázattal az volt, hogy a szabadtéri színházi programokat a jelenlegi előnytelen gazdasági helyzetben a lehető legkisebb önkormányzati hozzájárulással lehessen megrendezni.

A kérdésben Pécs város közgyűlése hivatott dönteni április 17-i ülésén. A pályázatra két cég jelentkezett, az egyik pályázó április 15-én visszavonta ajánlatát.

Pécs város vezetése így arra tesz javaslatot, hogy a pályázatot eredményesnek nyilvánítsa és lezárja a benyújtott érvényes ajánlat alapján.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata


Előzmények az események sorrendjében:


Borítókép forrása: Káptalan Kert közösségi oldala