A pécsi lányok öröme érthető volt a mérkőzés után: győztek, így már csak egy lépés választja el őket a bronzéremtől (Fotó: NKA Universitas Pécs)
Címlap Sport A pécsi lányo...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött a bronzcsata a női kosárlabdázóknál, és az NKA Universitas Pécs megmutatta, hogy nagyon akarja azt az érmet: hazai pályán tizenhárom ponttal nyert a Győr ellen, így 1-0-ra vezet a két győzelemig tartó párharcban.

Nem voltak könnyű helyzetben a pécsi lányok a bronzcsata első mérkőzése előtt, hiszen a kiváló center, Julia Reisingerová sérüléssel bajlódott, de szerencsére vállalni tudta a játékot. Kellett is a palánkok alatt, nagy szükség volt rá, mert a Győr erős csapat, amely ellen a maximumra van szükség a győzelemhez.

Az NKA Universitas Pécs beleadott apait-anyait ezen a meccsen, így aztán nem is nagyon lehetett kérdéses, hogy ki nyeri meg ezt a találkozót. Az elején ugyan a győriek vezettek, a hazaiak azonban hamar magukra találtak, és Held, Török, valamint Zsebe-Weninger pontjaival fordítottak. Az első negyed után 27-20 volt az állás, és bár a másodikat behúzták a vendégek, a nagyszünetben így is Zseljko Djokics együttesének állt a zászló (45-42).

A következő negyedben aztán eldőlt a mérkőzés, mert a pécsi lányok keményebben védekeztek, miközben pontosan céloztak, így aztán jelentősen megnőtt a különbség: 67-53 volt az állás az utolsó felvonás előtt. Innen már nem volt esélye visszajönni a Győrnek, így aztán Studer Ágiék 86-73-as győzelmet arattak a szurkolók nagy örömére.

A két győzelemig tartó párharcban a pécsi lányok 1-0-ra vezetnek, így könnyen lehet, hogy a szombati, győri meccsen le is zárul a csata.

Zseljko Djokics: – Csapatként is jól működtünk, a padról minőségi játékkal tudtak beszállni a cserejátékosaink. Nagyon szeretnénk megnyerni a harmadik helyet. Ehhez most gyorsan regenerálódnunk kell, majd mentálisan is felkészülni a folytatásra.

Cziczás László: – Mindkét félnek jár a gratuláció. Az én játékosaimnak azért, mert az utolsó percig igyekeztünk tartani a lépést a Péccsel. A végére nagy csapattá formálódtunk.

NKA Universitas Pécs–SERCO UNI Győr 86-73 (27-20, 18-22, 22-11, 19-20)

Női kosárlabda NB I. A csoport, harmadik helyért, első mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. Vezette: Györfy Ruben, Győrffy Pál, Jakab László. NKA Universitas Pécs: Studer 7/3, Held 15/9, Olawuyi 4, Török 16/3, Reisingerová 15. Csere: Josepovits 2, Zsebe-Weninger 20/12, Kiss A. 3, Tóth O. 4, Romeo. Vezetőedző: Zseljko Djokics. SERCO UNI Győr: Dombai 12/6, Bach 22/6, Garbin 15/9, Goree 2, Kiss V. 15/3. Csere: Telenga 7, Ács. Vezetőedző: Cziczás László.