Címlap Arc Itt a nyár sl...

Itt a nyár slágere, amiben Poór Andris a csavar

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus első napján debütált ByeAlex és a Slepp új dala, az Emlékszem, ami máris a felkapottak között szerepel a Youtube-on, több százezres megtekintéssel. A zenekar pécsi basszusgitárosa, vokálosa Poór András  is feltűnik az új slágergyanús számban, nem is akárhogy. 

Eddig csak vokalistaként hallhattunk, de most te énekelsz egy verzét. Honnan jött az ötlet?
– Alex ötlete volt. Ilyet eddig még nem csináltunk, ez a kvázi „visszatérő dalunk” a hosszú kényszerpihenő után, szóval akart valami csavart vinni bele. Én lettem az!

Milyenek voltak az előkészületek, a klipforgatás?
– Azt akartuk kommunikálni, hogy nem estünk szét, nem tette tönkre a zenekart ez a mostani helyzet, hogy együtt vagyunk és erősek maradtunk. Ezért is ilyen energikus az új dal és persze hozzá a klip is, amibe a közönségünket is bevontuk. Zenélünk, ugrálunk, bulizunk, vagy egymás hegyén-hátán fekszünk. Szexi.

A szöveget is te írtad a te részedhez?
– Az első felét igen, a második rész meg ugye ismétlődik, elhangzott már az első versszakban is, kb. mint egy pre-kórus. Azok Alex sorai.

Van benne igazság?
– Persze. Egy hétfő reggel keresett meg az ötlettel, hogy mi lenne, ha megírnám a második verzét erre a dalra. Átküldte az addig meglévő szöveget, amivel nagyon tudtam azonosulni, mert épp hasonló helyzetbe voltam akkor egy lánnyal. A dalaink saját érzések és gondolatok, egyikünk sem tudna a papír fölött görnyedni és azon izzadni, hogy „naaa, mit is írjak, hogy sláger legyen”. Talán főleg ebben van a zenénk sikere.

Sok idő után nem rég voltatok először koncertezni, hiányzott már?
– Jóég persze! Ez az, amihez értünk, ez éltet minket! Négy hónap nagyon hosszú idő úgy, ha megfosztanak attól, ami te vagy. Én legalábbis úgy éreztem magam mintha levágták volna az egyik végtagom és kidobtak volna az utcára, hogy „nesze boldogulj”!
Nagyon feltöltött minket ez a veszprémi koncert, sok-sok ilyet akarunk még, de sajnos nem rajtunk múlik majd. Viszont amíg hagynak játszani, addig kihozzuk a maximumot az összes buliból!

Hogyan éltétek/élitek meg a járványhelyzetet?
– Nagyon rosszul. Az első két hónapban egyáltalán nem találkoztunk, én haza is költöztem Pécsre.
Aztán ahogy lassacskán elkezdték feloldani a korlátokat, egyre többet jártunk össze, de főleg csak bulizni. Végtére is barátok vagyunk. Nyilván hasznos dolgokat is műveltünk, például ez a dal is ebben az időszakban született, de készülnek új nóták is, meg a fiókban is van 1-2, amiket előveszünk majd ha úgy lesz…  Aztán forgattunk is, lesz majd egy közös meglepi dalunk Alexszel, amiben csak ketten garázdálkodunk. Jelenleg azon megy az agyalás, hogy és miként hozzunk ki a legtöbbet ebből a helyzetből, mert muszáj talpon maradnunk, nekünk ezt kell csinálnunk és nem mást!

Nem sokára Pécsen zenéltek, az új dalt is hallhatjuk majd?  

Még szép! Augusztus 15. Káptalan kert!!! Nagyon várjuk már!