Címlap Arc Kétgyermekes,...

Kétgyermekes, 40 éves jogász tenné rendbe Pécset

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„túlságosan szeretem Pécset ahhoz, hogy veszni hagyjam. Itt születtem, itt szereztem jogász diplomát, itt alapítottam ügyvédi irodámat és itt alapítottam családot is. Feleségemmel két csodálatos kislányt nevelünk”

– kezdte Csizmadia Péter annak magyarázatát, hogy miért indul el a nyári önkormányzati választáson. Mint mondta, a hibáival együtt szereti Pécset, sosem vágyódott el innen, még akkor sem, ha tudja, máshol talán könnyebben lehetne boldogulni. Éppen ez az viszont, amiért már fiatalon közéleti szerepet vállalt, mert mint mondta: hisz abban, hogy egy lelkes, lokálpatrióta csapat képes jobb irányba fordítani a várost.

Azt mondta,

ő azt keresi, ami összeköt és nem azt, ami szétválasztja az embereket, és minden jóérzésű pécsire számít, aki aggódik ezért a városért, aki szereti Pécset és aki tenni akar érte.

Csizmadia szerint Pécsen most rendetlenség van, fejetlenség és kiúttalanság, márpedig ő szereti és meg is követeli a rendet. Most azonban a város vezetőinek nincsenek víziói, se elképzelései, csak nagyotmondások és a pécsiek ámítása van.

„A városnak jelenleg nincs vezetése, se irányítója, legjobb esetben is csak egy gondnoka van, aki padokat pingál más színűre, vagy éppen műanyag kaspókkal pakolja tele a várost, vagy esetleg darabonként 30 millióért fest zebrákat. És míg ő ezzel ámítja a pécsieket, addig az alvezérei szétlopják a várost

– hangsúlyozta.

Csizmadia azt mondta, sajnos Pécs lemaradt, más városok után kullog, 30 ezerrel csökkent a lakosságszám. Ha nem lenne a városban egyetem, és a lelkes vállalkozók, akkor már lehúzhatta volna a rolót Pécs. Az egyetemen diplomát szerző fiatalok jó része azonban nem marad Pécsett, hanem más városokban kamatoztatja a tudását, Pécsen csak a szép emlékeik maradnak.

„Azért indulok a választáson, hogy Pécs ne csak egy megálló legyen Szeged és Kaposvár között, és hogy Pécsnek jövője is legyen, ne csak múltja. Biztos jövőt akarok minden pécsinek, boldogulást, és azt, hogy ne más városban keressék a megélhetésüket”

– szögezte le.

Csizmadia Péter szerint, ha továbbra is hagyják a városlakók, hogy üres fecsegéssel és rémhírekkel tömjék a fejüket, akkor végleg lemarad Pécs.

Azt kéri a pécsiektől, hogy támogassák abban, hogy együtt új esélyt adhassanak Pécsnek, ahol minden tisztességes, jószándékú pécsi megtalálhatja a gyarapodást és a boldogulást.

Végül azt mondta, szeretne újra büszke lenni Pécsre, és tudja, hogy „a jelenleginél sokkal jobban is lehet szolgálni ezt a várost. Tegyük rendbe együtt Pécset!”.

A teljes, rövid videót itt lehet megnézni:



Csizmadia Péter egyébként 2019 óta vezeti a Fidesz frakcióját a pécsi Közgyűlésben.