„Mikor takarodsz el családoddal, macskáddal, kutyáddal együtt?” – kérdezték Csizmadia Pétertől, és a pécsi Fidesz új elnöke nem maradt adós a válasszal. Persze kíváncsiak voltunk arra is – ennek mentén, hogy az ilyen és ehhez hasonló, meglehetősen alpári és agresszív megnyilvánulásokról, amelyek manapság már uralják a politikai közbeszédet a nyilvános terekben,
mennyiben tehet az a fideszes kormány, amely 16 évig „egybitesen”, sokszor „uszítónak” és „karaktergyilkosnak” titulált kommunikációs manőverekkel operált?
A Kibeszélőben kérdeztük arról is a pécsi politikust, hogy miért vállalta el éppen most a párt pécsi szervezetének vezetését, amikor mélyponton van Orbán Viktor pártja, „nem buli fideszesnek lenni”, és hogyan készül kimászni ebből, ha egyáltalán van még innen kiút.
(Többször is kerestük a Tisza párt pécsi országgyűlési képviselőit is, hogy ismertessük a városra vonatkozó terveiket, de vagy nem beszélhetnek, vagy nem akarnak beszélni erről, egyelőre ugyanis semmit nem reagáltak. Ha mégis megteszik, velük is hasonló formátummal jelentkezünk.)




















