Kiss Virág: „Sokat bántottak, piszkáltak a magasságom miatt!”

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A palánkok világában, a kosárlabdapályákon nagyon jól jönnek a centik, de mi a helyzet a magánélettel? Erről is kérdeztük a PEAC-Pécs játékosát. 

Volt olyan nyár, amikor 10 centit nőtt egy-két hónap alatt. Brutális számokat produkált – végül most, 22 évesen 194 centinél állt meg.

Nem lehet nem észrevenni

– Kiskoromban nagyon sokat bántottak, piszkáltak a magasságom miatt. De nem csak az általános iskolában, még a gimiben is, pedig sportosztályba jártam, ahol azért akadtak még magas fiatalok. Ennek ellenére tizenhét–tizennyolc évesen is kaptam megjegyzéseket. Még manapság is, ha elmegyek boltba, úgy néznek rám, mintha nem is tudom, mi lennék. De nem zavar már, elfogadtam, sőt, szeretem is, hogy ilyen nagyra nőttem – mesélte a Pécs Aktuálnak a PEAC-Pécs válogatott kosarasa, a kaposvári születésű Kiss Virág.

A párválasztásban sem lehet egyszerű a helyzet, jegyezzük meg, hiszen nincs olyan hatalmas felhozatal kétméteres jóképű srácokból.

Abszolút nem minden a magasság

– Mihállyal lassan három éve alkotunk egy párt. Alacsonyabb nálam, de ez egyikünket sem zavarja.

A palánkok alatt pedig kifejezetten jól jönnek a centik – ott akár még magasabb is lehetne. Amióta Szekszárdról visszajött Pécsre, egyre jobb teljesítményt nyújt, láthatóan jól érzi magát a Csirke Ferenc által irányított PEAC-Pécsben: a legutóbbi bajnokin, a Cegléd ellen 68-58-ra megnyert hazai meccsen a mezőny legjobbja volt, dupla-duplázott (kétszámjegyű mutató két kategóriában), 26 pontot és 16 lepattanót szerzett, ami 46-os teljesítményindexet ért.

Mintha kivirágzott volna Pécsett

– Én is úgy érzem, hogy minden klappol. Szekszárdon is nagyon jól éreztem magam, egy rossz szavam nem lehet, szerettem ott lenni, de kellett nekem ez a váltás. Pécsett csak két légiósunk van, a kezdetektől fogva sokkal több szerep hárul rám. Emiatt nagyobb a nyomás, de ez egyáltalán nem zavar, sőt: eleinte furcsa volt, hogy folyamatosan ennyit játszhatok, de egyre felszabadultabb lettem, ami jó irányban kihatott a teljesítményemre is. Élvezem ezt a helyzetet!

Bár csak 22 éves, a PEAC-Pécsben a tapasztaltabb játékosok közé tartozik. A Cegléd elleni meccsen például megesett, hogy egyszerre volt a pályán a Rátgéber Akadémia három tizenéves tehetsége.

– Nekik ez egy hatalmas kiugrási lehetőség, ennyi idősen már az A csoportban játszhatnak! Ők is megbíznak bennünk, mi is bennük. Örülünk neki, hogy velünk vannak, mert mennek ezerrel!

S ha nem lenne ez a pandémiás helyzet, úgy véli, egyre több szurkoló lenne velük. Jelenleg zárt kapuk mögött zajlanak a bajnokik, de reméli, hogy lesznek még a szezonban olyan meccseik, amelyekre a drukkerek is kilátogathatnak.

– Ha a helyzet engedi, biztos vagyok benne, hogy az idény második felére a teljesítményünkkel kiharcolnánk, hogy egyre többen legyenek a lelátón. Mindenki megy előre, ahogy Csirke Ferenc is fogalmazott, szívvel játszunk, ezt pedig mindig értékelték Pécsett!

Hirdetés
Előző sztori

Eltörte egy hattyú nyakát, most börtönbe küldenék

Következő sztori

Belehalt a vírusba Bergendy István!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1