Címlap Arc Meghalt Bodó ...

Meghalt Bodó László, aki testével védte a Zengőt – egy életen át!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyászhírt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Civilek a Mecsekért Mozgalom. Változtatás nélkül közöljük!


„Megrendülve értesítjük mindazokat a polgártársainkat, akiknek fontos volt, és talán még mai is életük része Pécs városa, a Mecsek természeti értékeinek védelme, hogy egyik – ebben mindhalálig rendíthetetlen- társunk, Bodó László Siklóson, 2021. június 26-án, szombat délután súlyos betegség következtében megtért teremtőjéhez.

Olyan embert búcsúztatunk, aki ezekért az értékekért megalkuvás nélkül valóban cselekedett, ha kellett együtt gondolkodással, beszédeivel, ha kellett, hóban, esőben, kánikulában fizikai jelenlétével, egyúttal fotók, dokumentumok készítésével.

18 éven át együtt küzdöttünk a Honvédelmi Minisztérium téves döntés alapján a nagyhatósugarú NATO katonai radar először a Zengőre, majd a Tubesre telepítésének megakadályozásáért és a Civilek a Mecsekért Mozgalom és Civilek a Zengőért Mozgalom a mecseki erdők megóvása érdekében szervezett tevékenysége során.

Köszönjük, hogy a CMM mozgalom egész működése során őrá mindig lehetett számítani, egész életét, gondolkodását alapvetően határozta meg a természet szeretete és tisztelete, és az ő valódi, érdeknélküli tenni akarása „pécsisége”, lokálpatriotizmusa.

Utolsó kérdése hozzánk így szólt: „Mentek a Zengőre?”

Vicze Csilla szóvivő / Civilek a Mecsekért Mozgalom