Címlap Arc Miseta Attila...

Miseta Attila: Jó dolgok is történtek az elmúlt esztendőben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újévi köszöntőjében nem csak a rosszra, hanem a jóra is emlékeztetett a PTE rektora.

A rektor szerint nem kérdéses, hogy 2020-as év a pandémia éve volt az Egyetemen és a városban is.

– Dolgozóink és hallgatóink helytállása példát mutató volt. Köszönjük a kívülről érkező szeretetet és megbecsülést is. Jólesett! Persze először mindannyian az egészségügyben dolgozókra és az őket munkájukban közvetlenül segítőkre gondolunk. Ugyanakkor hálásak vagyunk mindenkinek, aki a munkahelyén helyt állt.

Sajnos várhatóan a tavasz továbbra sem lesz teljesen szabad, de a védőoltások segítségével, s persze a begyakorolt utasítások betartásával úrrá leszünk a járványon

– közölte.

Bár legtöbb gondolatunkat kétségtelenül a járvánnyal kapcsolatos problémák foglalták el, jó dolgok is történtek az elmúlt esztendőben – fűzte tovább. A járványhelyzet segített a digitális átállásban is. Meglepően kevés zökkenővel bonyolítottuk az „online” oktatást, számos konferenciát és értekezletet tartottunk a digitális térben. Bízunk abban, hogy az értelmesen használható elemek később is megmaradnak.

Csendben továbbhaladtak azok a munkálatok is, amelyek az Egyetem fejlesztéséhez kapcsolhatók. Így elkészült az új oktatási épület a Szigeti úton, befejezésükhöz közelednek az ETK fejlesztései a belvárosban, szerkezetkész a fogorvosok épülete, új facilitással bővült a MIK, de más karok is fejlődtek. Nem utolsósorban sikerült kiegészítő támogatásokat szereznünk, melyek nem csak az építőipari áremelkedéseket kompenzálják

– magyarázta a rektor.

Az Egyetem több kara érintett az új FIEK (a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ létrehozását célzó kutatási infrastruktúra fejlesztését) pótló GINOP pályázatban. Két új nemzeti labor kezdte el a működését, ígéretünk van egy harmadikra a hidrogén technológiák területén, s talán az idegtudományi nemzeti labor is valósággá válik. A jövő fejlesztéseit alapozhatja meg az új 4 milliárdos GINOP pályázatunk, mely a tudományos és innovációs park fejlesztését célozza meg. Eredményes kapcsolatépítés történt a Paks-2 fejlesztés irányába is, jelentős támogatást kaptunk többek között nyelvoktatásra, érzékenyítésre, tréningek tartására, de ez remélhetőleg csak a kezdet. A teljesség igénye nélkül említem meg, hogy újra szép eredményt értünk el a környezetbarát egyetemek és a családbarát intézmények között – emelte ki.

Gratulálok mindenkinek, akik közreműködtek ezekben és más, itt fel nem sorolt pályázati eredmények elérésében. Egyúttal jelzem, hogy bőven vannak még tartalékok, melyek még nagyobb aktivitással mind a teljes intézményünk, mind karaink javára az eddigieknél jobban kihasználhatók.

Miseta Attila finoman üzent az új kancellárnak is, amikor azt mondta, „a 2020-as év nem csak a járvány éve és a szervezeti átalakulások éve volt, hanem

elbúcsúztunk Jenei Zoltán kancellártól is, aki jelenleg az Országos Kórház Főigazgatóság vezetője. Ebben a minőségében is számítunk rá. Új kancellárunknak, Decsi Istvánnak pedig sok sikert kívánunk. Feladat van elég

– jelezte.

A 2020-as év számomra mégsem elsősorban a fentiekről szólt, hanem az összefogásról, a megértésről, a kitartásról és a sok munkáról! Végül hadd kívánjak mindenkinek jó egészséget, hatékony és eredményes munkálkodást, és sok sikert 2021-re – zárta a köszöntőjét Miseta Attila.

A teljes írás IDE KATTINTVA olvasható.