Címlap Balhé Fogva tartott...

Fogva tartotta 14 éves ex-barátnőjét a pécsi férfi, a zsaruk kopogtattak nála újév reggelén!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendőrségi rajtaütéssel indult a pécsi új esztendő!

14 éves kislányt tartott fogva, és nem akarta hazaengedni egy 26 éves férfi Pécs egyik peremkerületében lévő családi házában.

A rendőrségre újév reggelén érkezett a bejelentés, mert a lánynak sikerült egyik ismerősétől segítséget kérnie SMS-ben. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, és a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie.

A nyomozók megállapították, hogy

a lány a testvérével szilveszterezni érkezett a volt barátjához, majd a bátyja egy idő után hazaindult. Nem sokkal később a lány is el akart menni, azonban a volt párja nem engedte ki a lakásból, bezárta az ajtót, és azt akarta, hogy beszéljék át a kapcsolatukat.

Összeszólalkoztak, majd össze is verekedtek, a férfi pedig azt kérte, a lány szóljon telefonon a szüleinek, hogy csak másnap megy haza. A lány ekkor tudta üzenetben értesíteni az ismerősét, aki ezután azonnal hívta a rendőrséget.

A fiatal lánynak sikerült a dulakodás közben kiszöknie a lakásból, de addigra már az egyenruhások is megérkeztek

– tudtuk meg a rendőrségtől, amely közleményt is kiadott az ügyben.

A férfit a helyszínen fogták el a rendőrök, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A 14 éves lány elmondta, hogy

korábban szexuális kapcsolata is volt a férfival, ezért a gyanúsítottat a személyi szabadság megsértésén kívül szexuális visszaélés miatt is kihallgatták.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a 26 éves helyi férfit, majd kezdeményezték letartóztatását.

Lapunk járt a helyszínen is. A környéken lakók azt mondták, nem igen lehetett látni a férfit napközben, éjjelente azonban rendszeres volt a „jövés-menés”, sokszor hangoskodást is hallottak az idős szomszédok, de azt hitték, „buli van”. Mert szokott lenni – mesélték. Többször látták a fiatal lányt is a háznál, de arról sejtelmük sem volt, hogy csak 14 éves.