Az ember olykor beleakad csodabogarakba. Jelen esetben szó szerint az út szélén. Egy szimpla, nímand közterületi helyen locsolgatott műanyag flakonból egy tízcentis agávét – amit ő ültetett. Nem ez volt az első, és nem is az utolsó. Aki már látta San Franciscót (ő igen, én nem), tudja, micsoda életérzést ad ez a növény, de szóba került Rijeka és Opatija is. Ne bántsátok a kis agávékat!
Ismerjük egymást, így aztán kíváncsian megálltam, amikor megláttam, hogy a semmi közepén, egy útszéli parányi füves közterületen serényen locsolgat valamit. Kérdésemre elárulta, hogy nemcsak úgy kinézett magának egy gyomot, amibe beleszeretett, hanem az ott növekvő kis növényt ő ültette!
– Ez egy agávé, vagyis Agave americana, amit nemrég ültettem – kezdett bele a történetbe. – Nem ő az egyetlen a városban: összesen már négynek találtam otthont. Kis kövekkel szépen körberakom őket, hogy mindenki lássa, nem gyomról, hanem egy gondozott növényről van szó. Ha elérik a tíz-húsz centit, szerintem akkor már nem bántják, hanem örülnek neki, hogy ilyet látnak.
S hogy miért pont agávé kerül a pécsi utcák mellé? Egyrészt azért, mert a szülői házból anno elhozott két „donort”, amelyek már tíz-tizenöt évesek, és bizony vannak már csemetéik. Másrészt az ültetgetésben örömét lelő pécsi partizán járt már Amerikában…
– Aki volt már San Franciscóban, tudja, miről beszélek: előjön az érzés, hogy az agávékat látva mindjárt kiérek a tengerhez, jönnek a sirályok… Ez egy életérzés, egy csodálatos fíling. Persze a közelben itt van nekünk Opatija, Rijeka, ahol szintén honos ez a növény. Szóval azért ültettem el immár négyet, hogy ha a darab nem is jó, amiben élünk, legalább a díszlet legyen az! – engedte el alaposan a gondolatait a névtelenséget és arctalanságot kérő anonim növényimádó, aki nem szeretné, ha a hatóságok nyakon csípnék őt és az agávéit (már ha az agávéknak lenne nyakuk).
Hozzátette, az agávé kaktuszok kellőképpen igénytelenek, ellenállóak, jól bírják a sivatagi klímát, így aztán senkinek sem kell majd őket locsolni. Idővel nagyon látványosak lesznek, fél méter magasra megnőnek, „atyjuk” pedig időnként visszajár majd hozzájuk, fazont igazít, felmetszi őket.
Már majdnem befejeztük a beszélgetést, amikor elárulta, otthon az erkélye sem mindennapi – mondjuk ezt sejtettem is az eddigiekből. Van ott minden…
– Most éppen kávézom, és közben egy könyvet olvasok a banánfák, leanderek, agávék között. Felsírnál, ha látnád! A szemeimnek ez egy vizuális petting, egyébként pedig egy lelki simogatás.
Nem sírtam fel, csak felnevettem Mr. Agave Americana szavai hallatán!
