Címlap Arc Papagájokat g...

Papagájokat gyűjt a leghíresebb magyar fakír

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 70 papagájjal él együtt az ország legismertebb fakírja Pécsett. Kresz Mátyás és felesége még a kertet is átalakította a madarak miatt. De ez mind semmi. Mátyás fiatal korában a leghíresebb magyar fakír volt. Ezerszámra evett üveget, pengét, asztallaphoz szögelte a nyelvét, és átszúrta azt a testrészét is, amire sosem gondolnánk.

Mátyásnak már ötévesen voltak madarai és azóta sem tud elszakadni kedvenceitől. Ma már szinte az egész lakását megosztja papagájaival, olykor nem kis hangzavar közepette élnek a feleségével.

– Gyerekként is volt már galambom, hullámos papagájom, teljesen hozzám nőttek a madarak. Jelenleg 50-60 madárral élek egy fedél alatt, de volt, hogy 100 fölött volt a létszám.

A bolygó négy kontinenséről

is vannak madarai, szinte az össze faj megtalálható nála. A legidősebb madara csaknem 22 éves, de vannak, amelyek alig pár hónaposak. Mivel a rengeteg tollasnak helyre van szüksége, ezért a kertjét teljesen átrendezte, ketreceket épített, sőt keltetőgépet és inkubátort is beszerzett az évek alatt.

Otthona minden szeglete be van kamerázva, hogy bármikor rápillanthasson kedvenceire

Mátyást azonban még most is sokszor meglepi, hogy a papagájok mennyire okosak tudnak lenni. A legidősebb papagájában annyira megbízik, hogy már a ketrecét sem zárja, a madár maga dönti el, hogy mikor megy be vagy jön ki.

A legidősebb családtag Spike

Volt egy ketrec, ahova csak a mellette levőből tudtam bemenni. A papagáj kifigyelte a retesz működését, és rám zárta az ajtót. Szerencsére kiszabadított a feleségem.

Dugó a legbeszédesebb papagáj

Kresz Mátyás nemcsak madarairól híres, tartott tigrist, pumát és medvét is, sőt még sétálni is elvitte őket a belvárosba.

Mátyás egy tigrissel, Samuval a Káptalan utcában 1989-ben

Mátyás fiatal korában fakírként óriási népszerűségnek örvendett Pécsen és országszerte. Sokszor szerepelt a tévében, az est fénypontja volt rendezvényeken, klubokban és megnyitókon. A ’70-es ’80-as években találkozhattak vele az Olimpia étteremben, a Magányosok Klubja estélyein és a FEMA áruház megnyitóján is. A műsorszámban mindig szerepelt az üvegevés, a borotvapenge és a tűznyelés, és sokszor tűkkel szúrta át végtagjait, nyakát és arcát úgy, hogy a sebek nem véreztek.

Mátyás még fakirként

– Ezek pontosan megtervezett műsorszámok voltak, sokig tanulmányoztam az emberi test anatómiáját és a szöveteket, hogy hol vannak azok a pontok, ahol az erek megsértése nélkül minden probléma nélkül átszúrhattam a testem – mondta a Pécs Aktuálnak Mátyás.

A férfi éveken át statisztikát vezetett arról, hány pengét, poharat evett meg:

zsilettpengéből kétezret, pohárból, hamutartóból és egyéb, üvegből készült dologból is több mint ezret rágott össze és nyelt le.

– Akkor kezdtek romlani a fogaim, amikor visszavonultam, már régóta nem eszem üveget – tette hozzá Mátyás. – Az alap az akarat és az önszuggesztió. Sokáig jógáztam, egy indiai könyvből tanultam a szükséges tudnivalókat. Sok helyen fölléptem már, amikor sorkatona voltam egymás után nyertem a „Ki mit tud?” selejtezőket – tette hozzá Mátyás. Volt, hogy asztallaphoz szögelte a nyelvét, üvegcserepekre feküdt, miközben a nézők közül többen ráálltak. Átszúrta még azt a testrészét is, ami szinte hihetetlennek tűnik: mindezt fogadásból.

Forrás: Hungaricana/Dunántúli Napló