Címlap Arc Pécsi társalg...

Pécsi társalgó DOBRONAY LÁSZLÓVAL, aki megjárta a HALÁLT, de visszatért!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Élő, interaktív beszélgetéseket szervez lapuk, Pécs Aktuál TÁRSALGÓ címmel. A sorozat első vendége egy igazán különleges ember, Dobronay László volt.

Az ismert rendező egy autóbalesetben meghalt, és megjárta a halál birodalmát. Ott azonban csak életet talált, nyoma sem volt az elmúlásnak, a semminek és az ürességnek. Ott – legyen ez bárhol; téren és időn kívül – szó szerint minden él: korábban meghalt szerettei és barátai épp úgy, mint a tárgyak, a bolygók és a csillagok, állatok és az elmondhatatlan színekben pompázó növények.

AZ EMBERI ÉLETÉNEK VÉGÉN TEHÁT NEM A HALÁL VÁRTA, HANEM EGY MÁSIK ÉLET, MÉGPEDIG AZ IGAZI!

Nem szokásos “élet az élet után”, vagy “halál utáni élet” elbeszélés az övé, hanem ennél sokkal több, amit ugyanis ott átélt, az megváltoztatta az életét, és máig meghatározza a mindennapjait. Más ember lett az utazás után, mint aki előtte volt, és magával hozott egy üzenetet is.

Dobronay László nem árul könyveket, nem kér pénzt, nem csinál tanfolyamot, nem gyógyít és nem is guru, de még csak coach sem. Rendezőként filmeket készít, családos ember, történetét és tapasztalatait pedig csak azért meséli el ha megkérik, mert úgy érzi, ezzel jobbá teheti a világot maga körül.

A Pécs Aktuál Társalgóban pedig elmesélte mindazt, amit átélt ott a túlvilágon, és örömmel válaszolt a nézők kérdéseire is.