Címlap Arc Tizenöt nap a...

Tizenöt nap alatt végzett a kétgyermekes édesanyával a vírus

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus több millió család életét törte ketté a világon. Sokan mai napig tagadják létezését, pedig igen súlyos kórral áll szembe az emberiség. Imi és Gabi szívszorító története mutat csak rá igazán, hogy a statisztikai számok mögött hús-vér emberek rejlenek. A kétgyermekes anyuka utolsó 15 napját mesélték el a Családinet újságírójának.

Gabi pénzügyi vezetőként dolgozott

Gabi idén januárban töltötte be ötvenkettedik életévét. Cukorbeteg volt, de napi egy tablettával teljesen átlagos életet élt, minden évben elment a kötelező kezelésekre és szűrővizsgálatokra. Férjével betartották az óvintézkedéseket és igyekeztek kerülni a többi emberrel való kontaktust. Ennek ellenére megfertőződtek – derül ki a cikkből.

Egy hét után mindketten kórházba kerültek

Férje szívbeteg, így ő is a veszélyeztetettek közé tartozik, s miután elkapták a koronavírust, napok leforgása alatt kórházba kerültek.

Gabi állapota a kórházban sem javult, láza a gyógyszerek ellenére magas volt és a légzése is nehézzé vált, lélegeztetni kellett.

A helyzet azonban egyik nap rosszabbra fordult. Végül mélyaltatásba került és lélegeztetőgépre rakták. Tizenöt nap után Gabi keringése teljesen összeomlott

A vírus a tüdejének úgy a 95%-át kinyírta. Ez az életerős 52 éves nő, feleség, családanya gyakorlatilag megfulladt.

Imre egyedül maradt

Imrét meglátogatta egy orvos, aki elmagyarázta neki mi történt, és hogy minden próbálkozás ellenére nem tudták megmenteni feleségét.

– Emberileg ez volt a legnehezebb: a gyerekeinknek megmondani. És a legborzasztóbb az egészben, hogy nem lehetek mellettük. Anno, amikor még eszünkbe sem jutott, hogy velünk ilyesmi megtörténhet, arra a döntésre jutottunk, hogy ha majd eljön az idő, összeülünk és együtt megbeszéljük. Ehelyett telefonon kellett felhívnom őket és közölni velük: Anya ma reggel meghalt – mondta el Imre a Családinet.hu-nak.

Imre továbbra is küzd a vírussal, de bizakodó.

„Nekem ki kell mennem innen, mert sajnos nekem lett dolgom.”

Gabi két gyermek, a 18 éves Bianka és a 22 éves Benedek odaadó édesanyja volt.

A teljes történet a Családinet.hu oldalán érhető el.