TizenX: Mi az ellenkezőjét képviseljük annak a gyűlöletpolitikának, amit a kormány egy évtizede épít!

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nagypolitika fókuszába kerültek a fiatalok; egyre több hír szól arról, hogy a pártok hogyan próbálják maguk mögé állítani a 20-25 éves, valamint a náluk is fiatalabb korosztályt. TikTok-on, YouTube-on, Facebookon és Instán is célozzák őket különféle üzenetekkel, akciókkal, a számos vloggerről nem is beszélve. Sorozatunkban a pártok ifi vezetőit kérdezzük a különféle trendekről és taktikákról. Ezúttal a TizenX, a Momentum ifi szervezetének véleményét ismertetjük. Sorozatunk első részében Horváth Attila, az LMP Baranya megyei elnökségi tagja és az ifjúsági szervezetének egyik alapítója osztotta meg a gondolatait ugyanebben a témában, majd a második részben Nagy Gergely, a Fidelitas pécsi elnöke válaszolt.

 

Az Önök pártjában az átlagéletkor olyan 40-45 év körül lehet (kivéve a Momentum); mennyi fiatalnak és hogyan engednek teret, milyen lehetőségeik vannak az előrelépésre a párton belül?

Nálunk nem fontos, hogy ki hány éves. Nálunk az számít csupán, hogy ki milyen képeségekkel rendelkezik, ki miben tud hozzájárulni a szervezet munkájához. Példának lehet hozni, hogy a TizenX középvezetői között vannak, akik még csupán 16 évesek, de a munkájuk minősége és a szorgalmuk miatt teljesen alkalmasak olyan, nagy felelősséggel járó munkák elvégzésére, mint egész régiók vezetése. A Momentumban pedig a fiatal tagok is fontos pozíciókhoz juthatnak, ha érdemesnek bizonyulnak, gondoljunk itt Baranya megyében például Hidegkuti Szabolcs komlói önkormányzati képviselőre, aki TizenX-es és a képviselői munkája mellett még a párton belül is fontos munkát végez.

Hogyan próbálnak meg toborozni? Milyen taktikát követnek?

Egy főként fiatalok által vezetett, progresszív üzeneteket közvetítő szervezetként, számunkra nem nehéz tenni akaró fiatalokat találni, hiszen egyébként is ők alkotják a tagságunk többségét. A Momentum 2017-es színrelépése óta számos toborzó kampányt lefolytattunk, a NOlimpia után az ország minden tájára szerveztünk országjárásokat, de az országgyűlési és az EP-választások után is jelentős belépési hullámaink voltak.

Stratégia tekintetében pedig próbálunk minél több fórumon minél több hozzánk hasonló fiatalhoz eljutni és rábírni őket a cselekvésre.

Mit tapasztalnak, mi az amiért a fiatalok Önökhöz jelentkeznek?

Mi az ellenkezőjét képviseljük annak a fiatalok által megvetett gyűlöletpolitikának, amit a kormány egy évtizede épít. Olyan közösséget kínálunk a fiataloknak, ahol a tisztességes közéletért és a valódi problémák megoldásáért küzdünk. Ezek közül az egyik legnagyobb fenyegetés, amely generációnk előtt áll, a klímaváltozás elleni küzdelem – hisz nálunk zöldnek lenni alap.

Kívülről és számos felmérés szerint nem úgy tűnik, hogy a politika vonzó lenne a fiatalok számára. Ezt mennyire osztják?

Sajnos ez így van,

a jelenlegi politikai kultúra azt érte el, hogy a fiatalok teljesen elidegenedtek a politikától, távolinak és elérhetetlennek tartják, tele olyan emberekkel, akiket nem érdekelnek a fiatalok problémái és csak lopnak, csalnak, hazudnak. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy ez a tendencia egyre inkább kezd változni. Nézzük csak meg, hány ezren tüntettünk a klímaváltozás elleni harcért vagy hány ezren tüntettünk az SZFE autonómiájának kivégzése ellen. Ezeken a tüntetéseken cselekvésre képes fiatalokat láthattunk, akik mind tenni akarnak a jövőjükért.

Mi a TizenX-ben ezeknek a fiataloknak próbálunk hangot adni, mert úgy gondoljuk, hogy egy sikeres demokráciának az az alapelve, hogy részt vegyen benne mindenki, a fiataloktól az idősekig.

Hogyan látják, az Önök pártja hol áll a „népszerűségi versenyben” a többi párthoz viszonyítva a fiatalok körében?

Az emberek a Momentumot kezdetben a fiatalok pártjaként ismerhették meg. A mai napig úgy gondoljuk, hogy a fiatalok kérdése a magyar társadalomban nincsen megfelelően kezelve a többi politikai párt által, ezért is fordulhat elő, hogy a Momentum mindig a 2-3. helyen áll a fiatalok körében végzett közvélemény-kutatásokban. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat érintő kérdések nagyobb hangsúlyt kapjanak a jelenleginél, hiszen ők lesznek azok, akik még 40-50, akár 60 év múlva is itt fognak élni. Ezért gondoljuk úgy, hogy fontos egy olyan országot építeni, ahonnan nem kell elmenni, és ahova érdemes hazajönni. Ezt az üzenetet, ezt a célt szerintünk sikeresen kommunikáljuk, ezért támogat minket ennyi fiatal.

Mi az Önök pártjának „ajánlata” a fiatalok számára; mi az Önök szerint, amiért érdemes lenne Önökre voksolniuk?

A Momentum és a TizenX egyaránt fontos feladatnak tartja meggyőzni az apolitikus fiatalokat arról, hogy

van értelme fellépni az elmúlt harminc év politikai kultúrája ellen. Egy olyan lendületes, tenni akaró közösség ez, ahol hisszük, hogy nem ideológiai kérdések, hanem a közös céljaink elérése a motiváló, összekötő erő – a valódi változáshoz pedig ez elengedhetetlen.

(A pártoknak ugyanazokat a kérdéseket juttattuk el, körkérdés formájában. Lehetőségük volt ezekre írásban válaszolni, vagy telefonon, személyes interjú keretében is. A TizenX írásban küldte el válaszait.)

Hirdetés
Előző sztori

Áldozatokra emlékeztek, tanácsadó napot tartottak

Következő sztori

A PTE-sek akár a tengerentúlon is tanulhatnak

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1