Címlap Baleset Átlagban öt b...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság összesítése szerint Baranya útjain január 16-a és 22-e között összesen 35 baleset történt, amelyek közül hat személyi sérüléssel járt. Három baleset könnyű, három pedig súlyos sérüléssel végződött. Ittasság gyanúja nem merült fel a sérüléses balesetek során.

Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb okai a sebesség nem megfelelő megválasztása és az elsőbbségadás elmulasztása voltak, de történt baleset követési távolság be nem tartása, valamint gyalogos hibájából is.

Az egyik súlyos sérüléssel járó baleset során egy járművezető helytelenül választotta meg sebességét, nem tudott megállni egy útkereszteződésben, ezért egy épület falának ütközött. Egy másik jármű vezetője a jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő jármű részére, ezért összeütköztek. A harmadik súlyos sérüléses balesetnél egy gyalogos az úttesten történő átkelése során tévesen mérte fel a közeledő jármű távolságát és sebességét, az autós pedig már nem tudta elkerülni a balesetet.

(Fotó: BVRFK)