Szombat késő délután három személyautó ütközött Szalánta külterületén, az 58-as úton. A baleset következtében az egyik jármű az út melletti fának csapódott és az oldalán állt meg, két utasa az autóba szorult.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/1088075.jpg)
A siklósi és pécsi hivatásos tűzoltók négy tűzoltó járművel vonultak a helyszínre, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a káresethez riasztották.
Az egység a helyszín biztosítása mellett átvizsgálta és áramtalanította mindhárom autót. A beszorult személyeket – a sérült gépjármű megtámasztását követően – nyomató munkahenger és feszítő-vágó eszköz segítségével szabadították ki. A két szerencsétlenül járt utast a mentőszolgálat szakemberei vizsgálták meg, de az életüket már nem tudták megmenteni. Úgy tudjuk,
egy 32 éves, pécsi férfi és 30 esztendős utasa halt meg a balesetben.
Mindhárom érintett személygépkocsi Pécs irányába közlekedett. A legelöl haladó autó balra akart kanyarodni, ám a mögötte haladó két autó már megkezdte az előzését. Így összeütköztek.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/440439973_8213769451985259_2668057325771766574_n-1024x768.jpg)
A másik két autó utasait is megvizsgálták, ellátták és a sérülésektől függően kórházba szállították őket.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/439259562_8213770301985174_6038295521584817460_n-1024x768.jpg)
A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség irányította és terelte a forgalmat.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/439246355_8213771058651765_5369329421728631809_n-1024x768.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2024/05/440424645_8213770318651839_1112807132764927725_n-1024x768.jpg)
Forrás: Katasztrófavédelem, Bamosz Kft. (Mohácsi Bettina)