Félrenyelt egy 75 éves nő, akit újra kellett éleszteni! Ami utána történt, az mindenkinek tanulságos!

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Félrenyelt, majd pár másodperc múlva el is ájult egy 75 év körüli nő. A történteket végignézte a hölgy hozzátartozója, aki azonnal hívta a mentőket, de emellett megkezdte az életmentést is. Az eset a Dél-Dunántúlon történt.  

Félt, de tette, amit kellett

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzéséből kiderült, a bajban lévő nő hozzátartozója nagyon megijedt, amikor látta szerettét fuldokolni.

A rutinos mentésirányítók azonnal tanácsokkal látták el telefonon a nő hozzátartozóját. Ennek hatására összeszedte magát és követte az instrukciókat. Azonban nem járt sikerrel.

Úton volt a mentő, de a nő állapota tovább romlott

A mentésirányítók újabb egységeket vezényeltek a helyszínre, és a közelben lévő háziorvost is értesítették. A nő állapota tovább romlott, ezért a hozzátartozója folytatta az újraélesztést.

A háziorvos közben kiérkezett a helyszínre és váltotta a hozzátartozót az életmentésben, majd pár percre rá a mentők is kiértek.

Végül sikerrel jártak!

Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, a bejelentő mégis meg tudta menteni hozzátartozója életét, akit mentőhelikopterrel, stabil állapotban szállíthattak kórházba bajtársaink. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

Írja az Országos Mentőszolgálat

Kiemelt képünk csupán illusztráció*

Előző sztori

Sokan covidosan mentek érettségizni, volt, aki az iskolában kapta el – állítják a diákok

Következő sztori

Szorul a hurok a vagyonhasznosító excégvezetője körül?

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1