Szorul a hurok a vagyonhasznosító excégvezetője körül?

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bankszámlákat és üzletrészeket vett zár alá a bíróság a pécsi PVH-s büntetőügyekben - közölte az önkormányzat kiadványa. Tavaly januárban tett feljelentést a pécsi önkormányzat vagyonkezelő cégének (PVH Zrt.) igazgatója két ügyben hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. Idén márciusban az önkormányzat tájékoztatása szerint három gyanúsítottja is lett az eljárásnak, most pedig a bíróság zár alá vette a háromból két gyanúsított bankszámláit, és az egyik gyanúsított céges érdekeltségeit - az önkormányzat kiadványa szerint.

Azt közölték, hogy az egyik gyanúsítottat

különösen nagy értékű sikkasztással és haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntettével gyanúsítják, a másikat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, a harmadik gyanúsított pedig a rendőrség szerint bűnsegédként működött közre a hűtlen kezelésben.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. mintegy 276 millió forint polgári jogi igény biztosítására zár alá vétel elrendelését indítványozta, aminek a Kaposvári Járásbíróság részben helyt adott: a háromból az egyik gyanúsított két bankszámláját, a másik gyanúsított két bankszámláját és két üzleti érdekeltségét helyezte zár alá.

A bíróság azzal indokolta az intézkedést, hogy

a tanúvallomások és a bizonyítékok alátámasztják a gyanút, és tartani lehet attól, hogy a polgári jogi igény kielégítését a gyanúsítottak meghiúsítják.

Lapunk úgy tudja, a rendőrség a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi három munkatársát hallgatta ki gyanúsítottként.

Cáfolni fog minden vádat a volt cégvezető – ígérte

Szentgyörgyi Dávid, a cég volt vezetője korábban azt mondta a Pécs Aktuálnak, jogi-taktikai okokból egyelőre nem szeretne nyilatkozni, de megígérte, hogy amint erre lehetősége lesz, tételesen is cáfolni fog minden – szerinte – hamis állítást, amelyet vele szemben megfogalmazott a pécsi önkormányzat. Annyit még elárult márciusban, most lett világos a számára, hogy

“a rendőrség eddig egyoldalú dokumentumokból tájékozódhatott csak, ugyanis” – állítja – “nem kaptak meg minden iratot”. Ezt ők most pótolják, így pedig szerinte már teljesen más lesz az ügy megítélése is.

Most megint kerestük a volt a cégvezetőt, hiszen a bíróság ha részben is, de helyt adott az alapos gyanúnak. Ha sikerül elérnünk, és megtudjuk az álláspontját, akkor frissítünk.

Az Aranyhajó Fogadó ügye

Az önkormányzat korábbi tájékoztatását szó szerint idézzük az ügyben: “A Király utca 3. számhoz tartozó tíz helyrajzi szám, természetben a volt Aranyhajó Fogadó épülete 2017-ben kelt el rendkívül alacsony, 144 ezer forint/négyzetméter áron. Az ingatlanfejlesztés határidőre való elkészültét 18 millió forintos kötbér terhelte, ennek határidejét a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi igazgatója 17 nappal a 2019. őszi választások előtt 2020 helyett 2024 májusára módosította, ezzel gyakorlatilag lemondott erről az önkormányzati céget illető bevételről.

A Pvh-hoz az ingatlan összesen 158 millió forintos vételárából, amelyet ügyvédi letétben tartott, végül összesen 33 millió forint érkezett. Mint kiderült, a PVh korábbi vezérigazgatója évekig semmilyen lépést nem tett azért, hogy a letét beérkezzen a céghez. Az érintett ügyvéd azon a napon, amelyen a volt cégvezető – a frissen megválasztott polgármester határozott utasítására – a letétet követelte tőle, összesen 104 milliós ügyvédi díjat számlázott ki, amit a cég vezetése aznap gyorsan le is igazolt. A gyanú szerint olyan időszakra vonatkozóan is leigazolta a teljesítést a PVh vezetősége, amikor ezek a vezetők nem is dolgoztak a cégnél. Felmerült a gyanúja annak is a hirtelen benyújtott nagyösszegű számlák kapcsán, hogy a kérdéses ügyvéd párhuzamosan két fizetést kaphatott egy munkáért. Az ügyvéd egyébként közel 33 millió forint kötbért is kilátásba helyezett” – írta az önkormányzat.

A volt központi menza telekügylete – az önkormányzat szerint

“A PVh 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt menza Szabadság úti telkét, a pályázaton nyertes cég érdekes módon ugyanazon a napon alakult meg. A szóban forgó cég tulajdonosa és ügyvezetője annak a hölgynek a szülei, aki a PVh-nál PR-vezető beosztásban dolgozott, egyben a PVh volt vezérigazgatójának élettársa. Furcsa módon a pályázat napján bejegyzett nyertes cég pályázatában így is képes volt bőséges referenciákat bemutatni” – állította az önkormányzat a közleményében. Hozzátették: “A cég nettó 122 millió forintos ajánlattal nyert, ez pontosan megegyezett a telek becsült értékével. A PVh kiírása alapján csupán 1,1 millió forintos összeget várt, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektnél a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékében irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe. Az aláírt adásvételi szerződésben már csak 114 millió forintos vételár szerepelt. A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt elidegenítési tilalom sem a PVh javára. Azaz a cég 1,1 millióért megkapta a terület tulajdonjogát, amit akár tovább is értékesíthet. A tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban egyébként a mai napig egy kapavágás sem valósult meg” – írták.

Bocsánatkérést várt Szentgyörgyi korábban

A Pécs Aktuálnak korábban részletesen is nyilatkozott a volt cégvezető, aki azt mondta, azok kérjenek tőle majd bocsánatot, akik megvádolták. Szerinte nem történt bűncselekmény. A részletes interjút itt lehet elolvasni:

Előző sztori

Félrenyelt egy 75 éves nő, akit újra kellett éleszteni! Ami utána történt, az mindenkinek tanulságos!

Következő sztori

Óriások kertje épül Pécsen!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1