Címlap Balhé Az önkormányz...

Az önkormányzat szerint van gyanúsítottja az „Aranyhajó”- és a „központi menza”-ügyeknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécs 2019 őszén megválasztott polgármestere által kezdeményezett jogi átvilágítás egyik első eredményei voltak a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVh) korábbi gazdálkodásában feltárt gyanús ügyek. Az Aranyhajó Fogadó, az ügyvédi letét és a volt központi menza ügyében a PVh jelenlegi vezetője feljelentést tett, a hatóságok nyomozni kezdtek, és ma már gyanúsítottjai is vannak az ügynek. Pécs vezetésének célja, hogy lehetőség szerint megtérüljön a pécsieket ért anyagi kár - írja az önkormányzat. UPDATE: Megszólalt az ex-cégvezező is lapunknak. 

A továbbiakban szó szerint mutatjuk az önkormányzat közleményét. Amint az ügy érintettjeit elértük, és tudtunk velük is beszélni, hogy az ő álláspontjukat is ismertessük, jelentkezünk!

Az Aranyhajó Fogadó ügye

A Király utca 3. számhoz tartozó tíz helyrajzi szám, természetben a volt Aranyhajó Fogadó épülete 2017-ben kelt el rendkívül alacsony, 144 ezer forint/négyzetméter áron. Az ingatlanfejlesztés határidőre való elkészültét 18 millió forintos kötbér terhelte, ennek határidejét a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi igazgatója 17 nappal a 2019. őszi választások előtt 2020 helyett 2024 májusára módosította, ezzel gyakorlatilag lemondott erről az önkormányzati céget illető bevételről.

A Pvh-hoz az ingatlan összesen 158 millió forintos vételárából, amelyet ügyvédi letétben tartott, végül összesen 33 millió forint érkezett. Mint kiderült, a PVh korábbi vezérigazgatója évekig semmilyen lépést nem tett azért, hogy a letét beérkezzen a céghez. Az érintett ügyvéd azon a napon, amelyen a volt cégvezető – a frissen megválasztott polgármester határozott utasítására – a letétet követelte tőle, összesen 104 milliós ügyvédi díjat számlázott ki, amit a cég vezetése aznap gyorsan le is igazolt. A gyanú szerint olyan időszakra vonatkozóan is leigazolta a teljesítést a PVh vezetősége, amikor ezek a vezetők nem is dolgoztak a cégnél. Felmerült a gyanúja annak is a hirtelen benyújtott nagyösszegű számlák kapcsán, hogy a kérdéses ügyvéd párhuzamosan két fizetést kaphatott egy munkáért. Az ügyvéd egyébként közel 33 millió forint kötbért is kilátásba helyezett.

A volt központi menza telke

A PVh 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt menza Szabadság úti telkét, a pályázaton nyertes cég érdekes módon ugyanazon a napon alakult meg. A szóban forgó cég tulajdonosa és ügyvezetője annak a hölgynek a szülei, aki a PVh-nál PR-vezető beosztásban dolgozott, egyben a PVh volt vezérigazgatójának élettársa. Furcsa módon a pályázat napján bejegyzett nyertes cég pályázatában így is képes volt bőséges referenciákat bemutatni.

A cég nettó 122 millió forintos ajánlattal nyert, ez pontosan megegyezett a telek becsült értékével. A PVh kiírása alapján csupán 1,1 millió forintos összeget várt, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektnél a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékében irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe. Az aláírt adásvételi szerződésben már csak 114 millió forintos vételár szerepelt. A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt elidegenítési tilalom sem a PVh javára. Azaz a cég 1,1 millióért megkapta a terület tulajdonjogát, amit akár tovább is értékesíthet. A tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban egyébként a mai napig egy kapavágás sem valósult meg.

A rendőrség gyanúsítással élt

A PVh 2019 végén kinevezett új vezérigazgatója a fenti ügyekben hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést. A nyomozás megkezdődött, az azt végző Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pedig a napokban három személlyel szemben közölt gyanúsítást.

A pécsi önkormányzatnak fontos célja az átvilágítással és az ügyvédi munka nyomán tett jogi lépésekkel, hogy megtérítse a pécsieket ért anyagi kárt. Ennek érdekében kezdeményezte a gyanúsítottakkal szembeni vagyonelkobzást és a keletkezett kár megtérülése érdekében a vagyontárgyak zár alá vételét.”

UPDATE: Részletesen is cáfolni fog a megvádolt exvezető

Lapunk úgy tudja, a rendőrség a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi három munkatársát hallgatta ki gyanúsítottként. Ezek egyike Szentgyörgyi Dávid, a cég korábbi vezetője. Őt elértük telefonon. Azt mondta, jogi-taktikai okokból egyelőre nem szeretne nyilatkozni, de megígérte, hogy amint erre lehetősége lesz, tételesen is cáfolni fog minden – szerinte – hamis állítást, amelyet vele szemben megfogalmaztak. Annyit még elárult, most lett világos a számára, hogy

a rendőrség eddig egyoldalú dokumentumokból tájékozódhatott csak, ugyanis – állítja – nem kaptak meg minden iratot. Ezt ők most pótolják, így pedig szerinte már teljesen más lesz az ügy megítélése is.

Szentgyörgyi Dávid egyébként egyszer már nyilatkozott a Pécs Aktuálnak, és kifejtette álláspontját: