Címlap Baleset Gondokat okoz...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvége folyamán harminc alkalommal riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat, akik öt tűzesetet számoltak fel, huszonnégy alkalommal pedig műszaki mentést hajtottak végre. A legtöbb jelzés a vasárnapi havazás miatt kidőlt fák kapcsán érkezett – derült ki a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság összesítéséből.

A tűzesetek közül kiemelkedik az az eset, amelyben lakhatatlanná vált egy siklósnagyfalui családi ház, amelyben vasárnap éjjel fél egykor csaptak fel a lángok. A tűz a Petőfi utcai ingatlan egyik helyiségében, vélhetően egy kályhából kipattanó szikra miatt keletkezett. A lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is, a födém egy része emiatt beszakadt. Az esethez a villányi és siklósi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három sugárral fékezték meg a tüzet, majd a tető egy részét elbontották. A házban egy ember tartózkodott a tűz keletkezésekor, amikor észlelte a lángokat, azonnal elhagyta az ingatlant, így nem sérült meg.

Gondot okozott a havazás Baranyában

Tíz alkalommal riasztották vasárnap a hajnali és délelőtti órákban a Baranya vármegyei tűzoltókat havazás miatt kidőlt fákhoz. A legtöbb jelzés Komló és Orfű térségéből érkezett, a pécsi és komlói hivatásos tűzoltók utakra, vezetékekre és társasháznak dőlt fákat távolítottak el motoros láncfűrész, illetve kézi erő segítségével. Orfű külterületén egy felsővezeték kigyulladt, amikor egy tízméteres fa rádőlt – a MÁV szakemberei feszültségmentesítették az érintett szakaszt, a pécsi hivatásos tűzoltók pedig eltávolították a fát. A beavatkozás és helyreállítás ideje alatt a vasúti forgalom szünetelt. Személyi sérülés egyik eset során sem történt.

(Fotók: BVKIG)