Címlap Baleset Még ilyet: ká...

Még ilyet: káromkodás miatt jelentettek fel egy mentőst, aki éppen életet mentett…

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Többször is beindult és összeomlott annak az 50 év körüli férfinek a keringése, akinek a mentők szeme láttára állt meg a szíve Budapesten – posztolta az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. A férfit épp mellkasi panaszai miatt vizsgálták, amikor bekövetkezett a szívleállás.

„Eközben káromkodott véletlenül aggodalmában fiatal mentőtiszt bajtársnőnk, amit többoldalas levélben kifogásolt az egyik szemtanú” – írták. 

Az illetékes orvosigazgató kivizsgálta az ügyet, majd előbb írásban kért elnézést „a mentés hevében elhangzott átkozódás” miatt, ezt követően pedig szakmai dicséretben részesítette a mentőegységet, amiért az elhúzódó újraélesztés után végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.

(Borítóképünk illusztráció)