Címlap Baleset Mentő vitte e...

Mentő vitte el Hoppál Pétert a Parlamentből!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rosszul lett az Országgyűlésben Hoppál Péter pécsi fideszes politikus, kulturális államtitkár. Akkora fájdalmai voltak, hogy végül mentőt kellett hívni hozzá.

Mint kiderült, vakbélgyulladása volt.

A pécsi politikus a mentőből is bejelentkezett, a görcsök sem tarthatták vissza.



Azt írta: Istennek és az orvosoknak köszönhetően már jól van!

FRISSÍTVE

Hétfőn lett rosszul a pécsi politikus – tudtuk meg a stábjától. Ma már túl van a műtéten, éjjel operálták meg ugyanis az orvosok Hoppál Pétert. Mai posztját tehát utólag tette fel a közösségi oldalára, a képet eredetileg tegnap küldte el a családjának, hogy értesítse őket.

Pár napra azonban bent kell maradnia a kórházban, mert

tüdőgyulladással súlyosbított az esete,

nem „sima” vakbélgyulladás. Viszont a koronavírusteszt negatív lett, vagyis nem kapta el újra a Covidot a kulturális államtitkár.

Hoppál Péter közérzete jó, a stábtagok szerint viszont túlhajtotta magát az elmúlt hónapokban, szerintük ez is közrejátszhatott a rosszullétben.