Címlap Balhé „A buta...

„A buta szennyesszájú lány” azonnali kirúgását követeli a Pécs Városért díj kitüntetettje: Krassó László

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Rádió korábbi – átmeneti – igazgatója, a Pécs Városért Díj kitüntetettje, Krassó László írt nyílt levelet Pankotai Lili miatt. Ebben azt követeli, hogy rúgják ki „ezt a buta szennyesszájú lányt”.  

Kérem, találjanak egy olyan jogszabályt, amely hivatkozásul szolgálhat diákjuk kirugásához, úgy, hogy a lába se érje a földet. Hosszú újságírói pályám során, sem a rádióban, sem a tv-ben ilyen mosdatlan, ordenáré szöveget még nem hallottam. Amikor követelem eltávolítását az egyházi intézményből, eszembe jut, hogy a kommunizmus idején osztályfőnökünket Virág István tanár urat azért rugták ki 1959-ben,mert egy országjáró kirándulásunk alkalmával több templomba is bevezette az osztályát. Diáktársunkat pedig azért zárták ki Pécs összes középiskolájából, mert többszöru intő után sem viselte az intézmény egyensapkáját. Ez a buta, szennyes szájú lány olyat tett, amir nem kell különösebben indokolni a büntetés kiszabásakor. Úgy gondolom, elég hivatkozás a gimnázium hírnevének súlyos megsértése

– írja. Hozzátette azt is, amennyiben nem rúgják ki a lányt, visszaküldi érettségi bizonyítványát az intézménynek.

A posztját – a jelentős számú döhös komment-áradat után – néhány perccel ezelőtt levette az idős férfi.

Flashmobot tartottak a diákért

Pécs legliberálisabb, legultrább reflex-tüntetői, köztük az is, aki pöcsöt rajzolt a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium kapujára, rendezett villámcsődületet Pankotai Lilit támogatandó a Széchenyi téren.

Az eseményen nagyjából huszan-harmincan vettek részt,

de maga az ünnepelt is megjelent és megköszönte a támogatást.

Pankotai Liliről, és arról, hogy „hős” lesz, itt írtunk bővebben: