Címlap Balhé A kata átszab...

A kata átszabása ellen tüntetnek Budapesten: Mellár Tamás is ott erősít!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Momentum Mozgalom elnökének kezdeményezésére a parlament előtt tüntető tömeg a Margit híd irányába indult július 12-én, kedden délelőtt 11 óra után. Gelencsér Ferenc pártelnök kezdte el skandálni, hogy zárják le a Margit hidat. Helyszíni tudósítónk jelentése szerint a Momentum Mozgalom vezető politikusainak irányításával a katatörvény elleni tüntetők blokkolják a híd forgalmát. A rendőrség közleményében be nem jelentett gyűlésnek nevezte az eseményt.

Tüntetést szerveztek kedden délelőtt a Kossuth Lajos térre „Ne szavazd meg!” jeligével a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítás – amelyet hétfőn nyújtott be a kormány a parlamentnek – ellen. A Facebookon szerveződő eseményre több ezren jelezték részvételüket, a helyszínre néhány százan érkeztek a demonstráció kezdetére. Ellenzéki politikusok is részt vettek az eseményen – írja az Index.

Néhányan transzparensekkel, mások ülősztrájkkal fejezték ki nemtetszésüket, és voltak, akik a „Ne szavazd meg!” szlogent skandálták. A törvénymódosítás miatt több érintett szektor – kreatív ipari szakemberek, fodrászok, filmesek – képviselői is megjelentek a Parlamentnél, az ételfutárok például egy csoportban állva tiltakoztak. 

ELLENZÉKI POLITIKUSOK IS MEGJELENTEK A KOSSUTH LAJOS TÉREN, TÖBBEK KÖZÖTT KUNHALMI ÁGNES, MELLÁR TAMÁS, CSÁRDI ANTAL, KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, GELENCSÉR FERENC IS BESZÉLGETETT A TÉREN EGYBEGYŰLTEKKEL. 

A Kossuth téri tüntetés hivatalosan délelőtt 10 órakor kezdődött, az Index stábja élő videóban jelentkezett a Facebookon.

A tüntetők délelőtt 11 óra magasságában Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnökének javaslatára skandálni kezdték, hogy le kell zárni a Margit hidat, a párt politikusai a tömeg élén blokkolták a híd forgalmát, min az autós forgalom, mind a tömegközlekedés leállt.

A Margit híd lezárását is élőben közvetítette az Index Facebook-oldalán, a videót ide kattintva nézheti meg.



A rendőrség közleményében be nem jelentett gyűlésnek nevezte az eseményt – írja a lap. Hozzátették: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a budai és a pesti oldal irányából is eltereli a forgalmat.

(Borítókép forrása: Index.hu)