Címlap Balhé Pécs szélén h...

Pécs szélén hagyta az utasokat egy buszsofőr, mert lejárt a munkaideje

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felháborodott utas tette közhírré, hogy egy busznyi embert hagyott a Budai vámnál a Tüke Busz egyik pilótája, aki azzal indokolta az egészet, hogy lejárt a munkaideje. Az esetet a cég nem cáfolta, de némileg azért árnyalta a képet a Pécs Aktuál érdeklődésére.

Az utas szó szerint erről számolt be:

A TÜKE Busz 12.58-kor Pécs Somogy- Uránbuszvég közlekedő N jelű járata a Budai-vám TESCOnál megállt. A sofőr közölte, hogy lejárt a munkaideje és nem hajlandó tovább menni! Mindenkinek le kellett szállni és egyénileg folytatni útját!

A Pécs Aktuál érdeklődésére

a Tüke Busz elismerte az esetet, de közölték: inkább kommunikációs hiba történt;

a pilótának ugyanis el kellett volna mondania, hogy milyen lehetőségek vannak az átszállásra vagy a továbbutazásra ugyanazzal a jeggyel. Mindezek ellenére közölték azt is, valóban sofőrhiány van a cégnél, a nyári szabadságok miatt pedig még nehezebb kisakkozni a beosztásokat – ugyanis legalább 10%-kal kevesebb pilótája van a cégnek, mint amennyire szükség lenne.

Járatkimaradás lesz ősztől is, díjemelésre is sor kerülhet

Bánkuti István, a Tüke Busz vezetője érdeklődésünkre azt mondta, ősztől is várhatóak járatkimaradások, de a nyári menetrendhez képest – amikor 90 fordával dolgoznak – tíz fordával lesz több a terveik szerint.

Augusztus 20. után, amikor a legtöbben viszamennek dolgozni a szabadságokról, akkor szerinte valamennyivel könnyebb lesz a helyzet; de az is igaz, hogy a Tüke Busz nem versenyképes fizetésekkel dolgozik más szolgáltatókhoz képest, és nincs sok esély, hogy emelni lehessen a béreken. (Van olyan társaság, amely 430 ezer nettót fizet a sofőröknek, Pécsen pedig átlagban 250-280 ezer nettó között keresnek a buszsofőrök).

Csúcsidőben igyekezni fognak a lehető legtöbb járatot beindítani, de csúcsidőn kívül komolyabb járatritkításra kell felkészülni

– tudtuk meg.

– Nagyon kevesen utaznak a buszokon csúcsidőn kívül. Amikor egy vasasi nyugdíjas reklamál, hogy az ő busza nyári időszakban nem félóránként jön be Vasasról Pécsre, ami egy nagyon hosszú járat, sok pénzbe kerül, hanem csak óránként, akkor sajnos nincs erre megfelelő mennyiségű sofőrünk. Nagyon drága ennek az üzemeltetése.

Ráadásul ez a nyugdíjas a szociális támogatásból adódóan nem fizet egy fillért sem ezért a közlekedésért. Azt gondolom, lehet rosszul, hogy az embereknek is kicsit toleránsabbnak kellene lenniük a jelenlegi időszakban, mindannyunkat érint a háború és az energiaválság

– magyarázza a cégvezető.

A céget is súlyosan érinti az európai energiaválság: az üzemanyag több mint duplájába kerül a Tüke Busznak, ami évente egymilliárdos pluszkiadást jelent, emellett pedig az áramköltségük is négyszerese a korábbiaknak.

Úgy tudjuk, nem zárható ki, hogy díjemelésekre is sor kerül majd ősztől: változhatnak a jegy- és bérletárak is.